Tech

Elsimerten melegbarát munkahely az Apple

Felmérések szerint a tech-cégek jobban teljesítenek a másság elismerésében. Legalábbis tőlünk nyugatra. Az Apple-t külön elismerték, de náluk nem is csoda a magasfokú tolerancia.

A nyugati világ egyik ismérve, hogy nem feltétlenül égetik el máglyán azokat, akik különböznek a társadalom többségétől. Ilyen téren leginkább a szexuális orientációra lehet gondolni, hiszen a világ kevésbé szerencsés helyein még most is kivégzés vár azokra, akik a saját nemükhöz vonzódnak, és azt talán hagyjuk is, hogy honfitársaink között is biztosan vannak olyanok, akik mélységesen egyetértenének a máglya alkalmazásával.

A HRC évről évre készít egy listát a cégekről aszerint, hogy miként bánnak az LMBT (Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű) közösség tagjaival, illetve az ide tartozó párokkal a munkahelyeken, és mindezt egy összesen 100 pontot kitevő, kilenc ismérvből álló feltételrendszer mentén vizsgálják. A pontozás olyan, mint a teljesen értelmetlen közigazgatási szakvizsga, vagyis 5, 10, illetve 15 pontos feltételek szerepelnek rajta, melyek között olyan tényezők találhatók, mint a szexuális irányultság kifejezésének tiltása/engedélyezése, az LMBT partnerek számára kínált társadalombiztosítási feltételek, illetve a kompetenciaprogramok.

A HRC aktuális jelentésében összesen 851 céget vizsgált, ám ezek közül csak a fele érte el a maximális 100 pontot, és fontos kiemelni, hogy a tech cégek általában jobban teljesítettek, aminek leginkább az lehet az oka, hogy ebben a szektorban sok a fiatal, és őket már nem befolyásolják a megkövesedett, a másságot élből elutasító értékrendszerek, így sokkal könnyebben beépítik a toleranciájukba az LMBT emberek létezését, és elfogadását.

Az Apple számára is fontos, hogy mindenki számára egyenlő feltételeket teremtsen, ami abban is megnyilvánul a cupertinoi cég immár sorozatban 14. alkalommal ér el maximális pontszámot, ami érthető is, hiszen az elsők között volt, aki egyenlő feltételek kínált a saját nemükhöz vonzódó embereknek. Ez valahol érthető is, hiszen Tim Cook, a gigacég vezérigazgatója is túl van már saját coming outján, és rengeteg energiát fektet abba, hogy az Egyesült Államok törvénykezése minél jobban védje az LMBT jogokat. Éppen ezért októberben pont a HRC volt az a szervezet, mely úgy döntött, hogy Cooknak ítéli a Visibility Awardot, ugyanakkor a mostani lista felállításakor éles kritikával illették azokat az országokat, ahol legálisan lehet bebörtönözni vagy akár életüktől megfosztani azokat, akikről kiderül a másságuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik