Tech

Megégette gazdáját egy Apple Watch okosóra

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2015. 11. 27. 09:00

Egy dán férfi azt állítja, hogy vadonatúj okosórája égési sérüléseket okozott számára - az Apple cáfol.

Az elmúlt években hozzászokhattunk már ahhoz, hogy egymás után érkeznek a hírek, melyek szerint valakinek felrobbant egy túlhevült okostelefon a zsebében, valakinek pedig kigyulladt az otthona a hirtelen lángra kapott notebookjától. A viselhető kütyük térnyerését követően tulajdonképpen csak idő kérdése volt, hogy megérkezzen az első híradás, melynek egy alaposan túlhevült okosóra a főszereplője.

A dán Jorgen Mouritzen azt állítja, hogy a csuklóján látható markáns égésnyomok nem mástól, mint egy Apple Watch-tól származnak. Emberünk állítását egy szemtanú is alátámasztja, aki határozottan állítja, hogy a viselhető kütyü teljesen magától, egyéb külső behatás nélkül okozott égési sérüléseket az áldozat számára. Az eset még október 17-én történt, és azóta az Apple is kivizsgálta az ügyet: az amerikai gyártó szerint nem bizonyítható, hogy a sérülésekért ténylegesen egy Watch okosóra okolható.

A vállalat úgy véli, hogy az igen komoly hőhatás valamilyen külső forrásból származhatott, ugyanis a Watchban egyszerűen nincs olyan elektronika, mely képes lenne égési sérüléseket okozó túlhevülést produkálni. Mouritzen egyébként arra kérte az Apple-t, hogy cserélje ki a teljesen tönkrement okosórát, azt azonban nem tudni, hogy a gyártó vajon eleget tesz-e a kérésnek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.