Tech

Az Apple majdnem négyszer annyit ér mint a Samsung

Lássuk, hogy az Interbrand legfrissebb toplistájának élén mely vállalatok találhatók!

Az Interbrand nyilvánosságra hozta legfrissebb toplistáját, melyen a világ legnagyobb márkaértéket képviselői vállalatai sorakoznak szépen egymás mögött. Az első helyen a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is az Apple trónol: az amerikai nagyvállalat márkaértéke 43 százalékot növekedett az elmúlt évben, így jelenleg mintegy 170 milliárd dollárra tehető. Összehasonlításképp, hazánk 2013-as GDP-je mindössze 133 milliárd dollár.

Az Apple mögött ugyancsak egy tech-cég következik: a Google brand-értéke 12 százalékos növekedés után jelenleg mintegy 120 milliárd dollárt ér. A bronzérem tulajdonosa a 4 százalékos visszaesést szenvedett és idén mintegy 78 milliárd dollárt érő Coca-Cola, majd pedig ismét két technológiai vállalat következik a sorban: a 11 százalékot növekedett Microsoft 68 milliárd dolláron, a 10 százalékot visszaesett IBM pedig 65 milliárd dolláron áll.

A hatodik a stagnáló Samsung a maga 45 milliárd dolláros márkaértékével, majd pedig a 42 milliárd dolláros GE, a 40 milliárd dolláros McDonalds, illete a 38 milliárd dolláros Amazon következik a sorban. Említést érdemel továbbá a tizennegyedik Intel (35 milliárd dollár), a tizenötödik Cisco (30 milliárd dollár), a tizenhatodik Oracle (27 milliárd dollár), a tizennyolcadik HP (23 milliárd dollár), illetve a huszonharmadik Facebook (22 milliárd dollár). A 100-as toplistán új szereplő a kilencvenhetedik PayPal és a századik Lenovo, viszont vannak kiesők is: a Nokia és a Nintendo idén először nem szerepel az Interbrand felsorolásán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik