Tech

Nem lehet lelőni a Windows 7-et és az XP-t

A Microsoft által nemrégiben bejelentett Windows 10 dinamikusan tör előre, de még nagyon messze a képzeletbeli dobogó legmagasabb foka.

A számtech-világ egyik legnagyobb alapigazságai közé tartozik, hogy a Microsoft legnagyobb ellensége saját maga. Sikerült ugyanis létrehozniuk néhány olyan terméket, amik olyan szinten elnyerték a felhasználók tetszését, hogy egyszerűen lehetetlen rábírni őket arra, hogy ezekből az újabb verziókra váltsanak. Az egyik nagy mumus az Office csomag, amelyből nagyjából 2003 környékén mindenki bezsákolta az aktuális változatát, azóta pedig új funkciók ide vagy oda, nagyon nehéz a frissebbeket eladni. Ahol pedig talán még nehezebb a váltásra ösztökélni a népet, az a jó öreg Windows csatatere.

A NetApplications legfrissebb adatai szerint jelenleg messze a Windows 7 a világ legszélesebb körben használt számítógépes operációs rendszere: a 2009 őszén, tehát immár hat esztendeje bejelentett szoftver piaci részesedése mintegy 56,5 százalékra tehető, pedig azóta kijött már a 8-as, majd a 8.1 néven szinte külön rendszerként kezelt utód is, idén pedig megérkezett a sok szinten újrafaragott Windows 10. Az emberek több mint fele azonban úgy véli, a Windows 7 már mindent tud, ami nekik kell, neteznek, dolgoznak, játszanak rajta mindenféle hátrány nélkül.

De van ám még régebbi mumus is a Microsoft szekrényeiben. A Windows XP bejelentésére sokan szinte már nem is emlékszünk, hiszen ez az operációs rendszer még 2001-ben, tehát tizennégy éve látott napvilágot. Ettől függetlenül még mindig az XP a globális OS toplista második helyezettje, ugyanis a világszerte használatban lévő számítógépek 12,2 százaléka ezt a rendszert futtatja. Igen, minden tizedik gépen egy 14 éves rendszer dolgozik. Ennyit arról, hogy a jövő itt él velünk. A Windows 8.1 a 10,7 százalékos részesedésével bizony csak bronzérmes.

Csak ezt követően bukkan fel a toplistán a július végén debütált Windows 10 neve, mely szoftver a sokak számára ingyenes frissítés miatt igen gyorsan tör előre, de még így is csak 6,6 százalékos piacrészt tudhat magáénak. A Windows 10-et a 4,9 százalékos Mac OS X, a 2,6 százalékos Windows 8, illetve az 1,7 százalékon álló Linux követi a sorban (ami ráadásul szintén nem egységes platform, tehát ha szétszednénk Ubuntura, SUSE-ra és a többiekre, már csak statisztikai hibahatár környéki számot kapnánk).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik