Tech

Pörögnek a Windows tartalomboltok

A Microsoft által üzemeltetett store-okban szépen lassan egyre több tartalom válik elérhetővé.

A Microsoft bejelentette, hogy a számítógépeken elérhető Windows Store-ban jelenleg mintegy 187 ezer alkalmazás érhető el, az okostelefonokon használt Windows Phone Store pedig már több mint 340 ezer applikációt vonultat fel. Ily módon a két Windows tartalomboltban jelenleg összesen már több mint 527 ezer app lelhető fel.

A Windows Store-t és a Windows Phone Store-t jelenleg még egyértelműen külön kell kezelnünk, azonban a Windows 10 operációs rendszer közelmúltban történt hivatalos bejelentésekor elhangzott, hogy az új szoftver végleges változatának 2015 közepén esedékes megjelenésekor a két Store-t össze fogják vonni. Míg a számítógépekre szánt Windows 10-ről ma már sok mindent tudhatunk és akár ki is próbálhatjuk az ingyenes tesztverzióját, a platform okostelefonos kiadásáról egyelőre elég kevés konkrétum derült ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik