Tech

Saját mobilszolgáltatással és közösségi WiFi-vel bővít a UPC

Otthoni net és tévé után a UPC kimozdul a négy fal közül, ráadásul két új irányban is nyújtózik.

Aki eddig csak otthoni netért és tévéért fizetett elő a UPC-nél, mostantól komplex szolgáltatás-csomaggá bővítheti az eddig elérhető funkciókat. Mától mobilszolgáltatással, valamint egy speciálisan megosztott WiFi-vel támad a vállalat lakossági és kisvállalati ügyfelekre.

A mobilos versenybe virtuális szolgáltatóként lép be a UPC, ahol a hálózatot a Vodafone adja. A vállalat szakembereinek elmondása szerint azonban több egyértelmű előnyt is fel tudnak mutatni: egyrészt szolgáltatásaikat semmilyen hűségidőhöz nem kötik, másrészt az általuk kínált készülékek nem szolgáltatófüggőek. A lakossági ügyfelek két előfizetéses díjcsomag között választhatnak, amelyek havonta 150 illetve 400 percnyi beszélgetést, ugyancsak 150 illetve 400 SMS-t, 500 MB, vagy 2 GB adatforgalmat tartalmaznak. Mindkét csomagban 25 forintba kerül a keret túllépése utáni minden lebeszélt perc, vagy elküldött SMS, megabájtonként ugyanebben az esetben 8 forintot kell fizetni. A két előfizetés “irányára” 4490 illetve 6490 forint, mely attól függően változhat, hogy új vagy régi UPC ügyfélről van szó, és az is számít, milyen egyéb csomagokra fizet elő. A “költségtudatos” felhasználók számára az is vonzó lehet az ajánlatban, hogy több más szolgáltatóval ellentétben a UPC nem tiltja semmilyen szinten az IP-telefonálást.

A kínált készülékek száma egyelőre viszonylag limitált, a bevezető sajtótájékoztatón többször is hangoztatták: egyelőre felmérik a piacot, nincsenek kimondott irányszámaik a “meghódítani” kívánt ügyfelek számát tekintve.

Emellett szintén ma volt a Wi-Free nevű internet-szolgáltatás hivatalos startja is. Az ötletes módszer lényege, hogy egy UPC kábeles internetre előfizető ügyfél nem csak saját otthonában kapcsolódhat a netre, hanem bármilyen egyéb UPC-s modem hatósugarában is. Ezt gyakorlatilag úgy érik el, hogy minden újonnan telepített (vagy a régi előfizetőknél folyamatosan cserélt) modembe beépítenek egy teljesen elkülönített WiFi hotspotot, amely az ügyfél saját hálózatán kívül egy egységes “UPC Wi-Free” néven várja a kapcsolódókat. A modem hatósugarába érő más UPC ügyfelek saját jelszavukkal csatlakozhatnak rajta keresztül az internetre, ráadásul egyrészt biztonságosan (tehát semennyire sem láthatnak bele a modem saját előfizetőjének hálózatára) és “kulturáltan”, ami alatt azt értjük, hogy a különálló sávszélesség-keret miatt a modem saját, otthoni hálózata egyáltalán nem érez majd sávszélesség-csökkenést.

A UPC anyavállalata, a Liberty Global ráadásul egyre több országban elindítja a szolgáltatást, így akár az Egyesült Államokban is automatikusan kapcsolódhatunk a partnerek által kihelyezett WiFi-kre, amiken aztán szabadon netezhetünk, vagy akár IP-telefonálhatunk is.

A UPC célja a két új szolgáltatással, hogy “kimozduljon az otthonokból”, és teljes körű telekommunikációs csomagot kínáljon az ügyfeleinek, ami ráadásul egyetlen ügyfélszolgálattal kezelhető, valamint egyetlen számlán érkezik minden rész-szolgáltatás összege.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik