Szórakozás

X-Faktor: Erdős Viola azt kapta, amit kívánt

Túl vagyunk az X-Faktor harmadik élő adásán, amely egy, a múltheti eseményeket összefoglaló kisebb videóval és Kiss Ramóna már-már megszokott bejelentkező táncával kezdődött.

  • Puskás Petiről megtudhattuk, hogy egy olyan kabátot visel, amit tavaly Istenes Bence nem volt hajlandó felvenni.
  • Radics Gigi csalódott volt, hogy múlthéten elvesztette egyik mentoráltját, így másik két versenyzőjével lélekben a párbaj lehetőségére készültek.
  • ByeAlexnek és csapatának nehéz hete volt.
  • Gáspár Laci szerint múlthéten az összes versenyző rosszabbul teljesített, mint az első élő adásban, ezért bátorítás gyanánt gyakorlatilag beordított nekik a backstage-be.

Az estét Ricco és Claudia nyitották meg, akik múlthéten azt a kritikát kapták, hogy kezdenek unalmasak lenni a sok nagyívű lírai dallal, így ezen a héten próbálták lazábbra venni magukat.  Daluk után nem csak saját mentoruk, de Radics Gigi is állva tapsolt. A dalválasztás és a kivitelezés a másik két mentornak is tetszett. ByeAlex szerint jobbak volt, mint az első két élő adásban.

Erdős Violának múlthéten párbajoznia kellett, amit nagyon nehezen élt meg az énekesjelölt.

Kisfilmjében gyakorlatilag kimondta, hogy nincs már kedve az egész műsorhoz, és a válogatóra is csak a modellkarrier lehetősége miatt ment el.

Végül egy egészen jó rap produkciót hozott össze, a végét egy spárgával megfűszerezve. Mind a négy mentor állva tapsolt. Gáspár Laci először gondolta úgy, hogy jó, hogy a versenyző bekerült a döntősök közé, amivel Radics Gigi és Puskás Peti egyetértett.

Visszafogott nőnek tartja magát Abaházi Nagy Lívia, akinek az eredeti tervek alapján dögös nőként kellett volna fellépnie a színpadra. A dal végén az eredmény vitatható. Radics Gigi szerint az operaénekes maga a megtestesült nő, de még így is volt egy kis hiányérzete. ByeAlex osztotta Radics véleményét, de annak örült, hogy ismét operát énekelt a versenyző. Gáspár Laci viszont ennek épp ellenkezőjét gondolja, egyenesen unalmasnak tartotta az előadást.

Az eddig inkább lírai dalokkal próbálkozó Bereznay Dánielnek elvileg táncolnia kellett volna a színpadon, ami ha őszinték akarunk lenni, nem jött össze. ByeAlex szerint nem volt annyira túlemelkedett a produkció, sőt: ha még a válogatókon lennének, a fiú ellen szavazna. Puskás Peti és Gáspár Laci szintén visszafejlődésként értékelték a produkciót.

A mentorok szerint nem lehet elmenni Tóth Bettina mellett. Múlthéten több mentor is egyik kedvencekének kiáltotta ki a versenyzőt. A neonruhákkal és BMX-ekkel megturbózott produkciót három mentor is állva tapsolta meg. Gáspár Lacinak nagyon tetszett a versenyző produkciója,

akit egy kisebb, a versenyzőre hasonlító babával is meglepett.

Puskás Petinek és Radics Giginek nagyon jó véleménnyel voltak a rapper lány produkciójáról, amitől ByeAlex meg is hatódott.

A legfiatalabb versenyző, Serena Rigacci múltbhéten nem kapott jó kritikákat a mentoroktól. ByeAlex úgy érezte, hogy mentortársai csak taktikáznak, pont ezért magasabbra emelték a lécet. Puskás Peti szerint a produkció felemás volt, amit Gáspár Laci csak alátámasztani tudott. Radics Gigi úgy érezte, hogy nem kellett a 15 éves versenyzőben csalódnia, de ő is azt érzi, hogy a produkció eleje még mindig nem volt tökéletes.

Puskás Peti úgy érzi, hogy múlt héten Berta Dánielt bírálták legkeményebben mentortársai, ezért ezen a héten próbálták kijavítani a versenyző hibáit. A seprűgitáros versenyző, most egy általa készített nagybőgőt pengetett rockabilly stílusú előadása alatt. Radics Gigi szerint Barta jól oldotta meg a feladatot, de szeretné látni más stílusban is. A mások három mentor nem tudott egyetérteni ezzel a kritikával, mivel úgy érzik a versenyző pont most érkezett vissza önmagához, ami csak jót tett neki.

Az estét Gulyás Roland zárta, aki szintén nem kapott jó kritikákat múlthéten. A produkciót mind a négy mentor állva tapsolta meg, teljesen jogosan.

Szinte tökéletes produkciót láthattunk és hallhattunk.

ByeAlex szerint a versenyző lemezminőségben énekelt, az egyetlen hibája, hogy nem elég laza. Puskás Peti és Gáspár Laci is úgy érezték, hogy tökéletesen volt felépítve a produkció. Radics Gigi megköszönte mentoráltjának, hogy együtt dolgozhatnak.

Az extra produkció a múlt héten elmaradt, ezen a héten azonban az magyarországi X-Faktorok első női versenyzőjét láthattuk a színpadon, Danics Dórát. Az énekes az RTL Klub legújabb napi sorozatának, az Oltári Csajoknak a betétdalát énekelte.

Hirtelen halállal Radics Gigi mentoráltjának, Bereznay Dánielnek kellett búcsúznia, aki az este folyamán a legkevesebb szavazatot kapta a nézőktől. Abaházi Nagy Lívia és Erdős Viola pedig párbajon mérték össze tudásukat. A mentorok nem tudtak dönteni a két versenyző között, így borítékbontást követően végül Erdős Viola fejezte be a versenyt.(Kiemelt kép: RTL-Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik