Szórakozás

X-Faktor: kétszer vált el ugyanattól a férfitól Abaházi Nagy Lívia

Az X-Faktor 25 feletti csapatába tartozó Abaházi Nagy Lívia magánélete igencsak kalandos: kétszer vált el ugyanattól a férfitól, de elszakadni nem tudtak egymástól. Az operaénekesnő most is együtt van Nagy Zoltánnal, de harmadszorra már nem házasodtak össze.

A párom 15 évig református lelkész volt, ezért nagy bonyodalom kerekedett a válásokból. Emellett megfestett engem aktban, amiből akkora botrány lett, hogy eltanácsolták hivatásától. Ez nagy bűnnek számított. Bár már nem pap, a Jóisten nem veszi le róla az áldást

– mondta a 24.hu-nak Lívia, akit egyáltalán nem zavar, hogy párja a mai napig aktképeket fest róla.

Büszke vagyok rá, hogy én vagyok a múzsája egy ilyen tehetséges művésznek

– tette hozzá Puskás Peti menotráltja, aki az X-Faktor első élő show-jában szombaton lázas betegen állt színpadra, de így is az övé volt az adás egyik legemlékezetesebb produkciója.

Négy éve nem szedtem antibiotikumot, alig szoktam beteg lenni, de most ledöntött a lábamról az influenzajárvány. A stábtagok mindent megtettek, orvostól orvosig hordoztak, injekciókat és gyógyszereket kaptam, de sajnos nem gyógyultam meg teljesen. Most is lázam van, de a színpadon ebből semmit sem vettem észre. Csak azt érzem így az adás után, hogy már jó lenne aludni egyet

– árulta el az énekesnő, aki Európa számos operaházában fellépett már, valamint olaszul és franciául is beszél.

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik