Szórakozás

Bereczki Zoltán először beszélt szerelmi életéről válása óta

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

2017. 09. 29. 17:15

Bereczki Zoltán 2005-ben vette feleségül Szinetár Dórát, akitől 2013-ban el is vált. Az EMeRTon-díjas színész magánéletéről azóta keveset tudunk, most azonban elárulta, hogy az elmúlt időszakban nem volt mindig egyedül.

Rám talált a szerelem, de már túl is vagyok rajta. Ettől függetlenül nagyon sokat adott, főként a belső utam szempontjából, mert elmúlt a szerelemmel szembeni veszélyérzetem. Olyan szerelem volt, amelyben minden érzelmemet csupaszon fel mertem vállalni,talán először. Minden pillanatban, olyan helyzetekben is, amikor már inkább a tartásomat kellett volna keresni.

– mesélte a színész a HOT! magazinnak, aki azt is elárulta, hogy abszolút nem bánja a szenvedélyes viszonyt, mivel úgy érzi sokat tanult belőle, legfőképp azt, hogy mire is van igazából szüksége:

Kívülről lehetett látni, hogy nincs sok értelme, de mégis volt: végig tudtam menni azon az úton, hogy rátaláljak arra, hogy mit szeretnék egy társtól, és mit nem.

Bereczki szerint az egyetlen dolog amit fontos lenne még megtanulnia az az, hogy jót válasszon, olyat aki nem csak a leckére tanítja meg, hanem aki társként is tud mellette lenni.

(Kiemelt kép: TV2)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.