Szórakozás

Szabó Zsófi a Konyhafőnökben versenyzett, pedig hat héttel a forgatás előtt még főzni sem tudott

A napokban jelentették be A Konyhafőnök VIP második adásának szereplőit, a 32 celeb között pedig ott van Szabó Zsófi is. Ez már csak azért is érdekes, mert a várandós műsorvezető korábban több műsorban is bizonyította, hogy nagyon el van veszve a konyhában.

Igazából korábban soha nem érdekelt a főzés, amíg anyu és a nagyim a konyhában állt gyerekkoromban, addig én apuval a színpadon. Feleségként éreztem először azt, hogy szeretnék megtanulni főzni, és pár ételt készítettem is Zsoltinak

– mondta a Borsnak Szabó Zsófi, aki a verseny kedvéért tanult és szeretett meg főzni.

A Konyhafőnök teljesen át­formálta az életemet, ma már imádok főzni! A legnehezebb a versenyben az volt, hogy időre kellett főznöm, mert ugyan megtanultam sok fogást és receptet, de a valódi konyhai rutinom hiányzik. Zsolti emiatt is féltett a forgatástól engem és a kisfiunkat is. Tudja, milyen maximalista vagyok, és versenyhelyzetben stresszelek.

A celeb ugyan a verseny óta sem főz rendszeresen, de ígéri, ha végre kész lesz az új otthonuk, ez változni fog.

Még mindig kétlaki életet élünk, hol Budapesten, hol Nyíregyházán vagyunk. De ha végre beköltözünk a házunkba, és kész lesz a konyhám, fogok főzni. És abban is biztos vagyok, hogy Zsolti el is fogja várni.

Nyitókép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik