Szórakozás

Avril Lavigne a legveszélyesebb celeb az interneten

Avril Lavigne 2002-ben tört be a köztudatba Let Go című albumával.  Pályafutása során több Grammy-díj jelölést is kapott, illetve róla szólnak az utóbbi évek legfurcsább celebpletykái, többek között például az, hogy valójában már nem is él, és egy hasonmása helyettesíti őt. Most azonban valós probléma forrása lett. 

A kanadai származású énekesnő került annak listának az élére, amelyet a McAfee állított össze. Ha a listán szereplő sztárok neveire rákeresünk, előfordulhat, hogy nem feltétlenül azon az oldalon találjuk magunkat, amire eredetileg indultunk. Ezekben az esetekben olyan oldalakra ugrik a keresőprogram ahol cyberbully, azaz úgynevezett internetes bántalmazás áldozatai lehetünk. Ilyen weblapokon könnyen ellophatják különböző személyes adatainkat: nevünket, születési dátumunkat, vagy akár banki adatokat is, amiket aztán felhasználhatnak ellenünk.

Az internetes bűnözők továbbra is kihasználják a fogyasztók érdeklődését a celebkultúra iránt, annak érdekében hogy átirányítsanak felhasználókat rosszindulatú oldalakra, amelyek segítségével vírust telepíthetnek számítógépeinkre, ellophatják személyes adatainkat és jelszavainkat.

– olvasható a McAfee nyilatkozatában, amelyben azt is hozzátették, hogy jelenleg a legveszélyesebb sztár, akire rákereshetünk, nem más mint Avril Lavigne 14.5%-os kockázattal. Ez a szám 22%-ra ugrik, ha ezek a keresett szavak: ‘avril lavigne free mp3’.

Gary Davis, a McAfee biztonsági főnöke arra kér mindenkit, hogy gondolkodjunk, mielőtt kattintunk akárhol is.

A mai digitális világban mindannyian azonnal az eszközeinken szeretnék futtatni a legfrissebb albumokat, videókat, filmeket. A felhasználók gyakran a kényelmet részesítik előnyben a biztonsággal szemben, azzal a nagyon kockázatos hozzáállással, hogy rákattintanak akármilyen gyanús linkre, ami a legfrissebb anyagot szolgálja kedvencükről. Nagyon fontos, hogy lassítsunk le, és gondoljuk át, hogy megéri-e rákattintani az adott linkre.

Avril mögött az előkelő második hellyel Bruno Mars büszkélkedhet, akit  Carly Rae Jepsen, Zayn Malik és Celine Dion követ, de a listán szerepel még Amy Schumer és Emma Watson is.

Címlapfotó: Timothy Hiatt/Getty Images for Clear Channel)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik