Szórakozás

Lady Gaga őszintén mesél betegségéről új dokumentumfilmjében

Lady Gaga mindig őszinteségéről volt híres, most azonban még többet megtudhatunk róla egy, életének legfontosabb állomásait is feldolgozó dokumentumfilmből, amely a Netfilxen lesz látható szeptember 22-től.

A Golden Globe- és többszörös Grammy-díjas énekes 2008-ben robbant be a köztudatba, első The Fame című albumával. Az lemezről olyan, azóta már világslágerré vált dalokról forgattak videóklippet, mint például a Just Dance, Papparazzi, vagy az egyik leghíresebb Gaga szám a Poker Face. Már ezeknél a daloknál lehetett tudni, hogy az eredetileg Stefani Joanne Angelina Germanotta néven született, olasz származású énekes valami teljesen újat fog mutatni a popzenei piacon. Stílusa teljesen egyedi, néha már-már, megbotránkoztató. Számaiban legtöbbször elfogadásról, egyenlőségről, szerelemről énekel, de kipróbálta magát színésznőként is. Egyik legemlékezetesebb alakítását az American Horror Story 5. évadában láthattuk, ahol Elizabeth Johnson karakterét formázta meg.

Érkezik a hazai tévéképernyőkre az Amerikai Horror Story új évada
A sorozatban játszó Lady Gaga is visszatér a hatodik szezonban, amely a Roanoke-kolónia eltűnéséről szól.

Zenei karrierjének egyik legemlékezetesebb pillanata, mikor a 2010-es MTV Video Music Awards-on egy nyers húsból készített ruhában jelent meg.

A ruha eredeti célja, az állatkínzás elleni harc fontosságára való felhívás lett volna, de ebben az esetben ez Gaga számára nem feltétlenül jött össze.

The One and Only – Lady Gaga Meat Dress – VMAs 2010 #ladygaga #meatdress

A post shared by Little Monsters VN (@ladygagavn) on

Dokumentumfilm készült életéről

A 31 éves énekes életének részleteiről eddig is egészen sok mindent tudhattunk, hiszen Gaga próbált mindig őszinte lenne milliókat számláló rajongótábora előtt. Viszont egy világsztár életében is akadnak olyan személyes pillanatok, amikről nem szívesen mesél senkinek. Az énekes most mégis úgy döntött, hogy betekintést enged életének ilyen pillanataiba.

Az énekes még augusztusban jelentette be, hogy életéről dokumentum film készült Gaga:Five Foot Two címmel, aminek premierje a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt látható szeptember nyolcadikán. A film az énekes legfrissebb, Joanne című albumának elkészülése alatt forgott, ami közel egy évet vett igénybe. A Gaga: Five Foot Two-ban az énekes meglepő őszinteséggel mesél életének minden mélyebb pillanatáról: miért értek véget kapcsolatai, milyen ellentét volt közte és Madonna között valamint, hogy milyen betegséggel küzd még a mai napig is.

Nagyon személyes és megindító lesz a Lady Gagáról szóló doku
Az énekesnő életének egy évét fogja elmesélni a Five Foot Two című alkotás, melyből már több részlet is megjelent. Videó.

Egy teljesen hétköznapi 31 éves nő

A dokumentumfilm rendezője az amerikai származású, nyíltan homoszexuális Chris Moukarbel volt, aki a film elkészítését követően azt nyilatkozta, hogy azért volt könnyű együtt dolgozni az énekessel, mert Gaga teljesen el tudott vonatkoztatni attól, hogy az életéről épp egy dokumentumfilm forog. Moukarbel szerint Gagán végig érezhető volt, hogy nem színészkedik, szimplán élte az életét: főzött, stúdióba járt. Gyakorlatilag semmi érdekes dolgot nem csinált, bár a rendező szerint pont ezért érdekes a film:

Stefani Joanne Angelina Germanotta otthon egy teljesen hétköznapi 31 éves nő.

Vicces, mert szerintem az elvárásaim hasonlóak voltak, mint a legtöbb embernek, hogy majd egy teljesen őrült, egyfajta szuperhős karakter lesz, amit magának alkotott. Ez nem egy karakter, hiszen egy bizonyos mértékig az ő része, de van egy komoly megkülönböztetés, aközött amit érzel, hogy mit tud megtartani magának a saját magánéletéből és hogy mi teszi lehetővé számára, hogy valódi emberi lény legyen.

– nyilatkozta a film rendezője.

Betegsége gyógyíthatatlan

Gaga meglepő intimitással enged belátást saját életébe. Az érdeklődő olyan részleteket ismerhet meg amiket valószínűleg eddig csak közeli hozzátartozói tudhattak az énekesről. Már az első jelentben tanúi lehetünk annak, hogy világsztár és szerelme, Taylor Kinney között konfliktus van. Ez a feszültség annyira elhatalmasodik rajtuk, hogy amikor Gaga filmszerepet kapott a kettős végül a szakítás mellett döntött.

Az életem felrobbant. Eladtam 10 millió lemezt és elveszítettem Mattet. Eladtam 30 milliót és elveszítettem Lukeot. Elvállaltam egy filmet és elveszítettem Taylort. Ez a harmadik alkalom, hogy hagytam a szívem így összetörni.

– nyilatkozta Gaga a filmben, hogy miről szól Million Reasons címe legújabb szerzeménye.

Mesél többek között még arról is, hogy valójában milyen viszonyban vannak Madonnával. Kapcsolatuk akkor került reflektorfénybe, amikor Madonna azt nyilatkozta Gaga egyik legismertebb, Born This Way című számáról, hogy az csak egy utánzott verziója az ő 1989-es világslágerének, az Express Yourselfnek. Gaga az esettel kapcsolatban elmeséli, hogy azt kívánja, Madonna bárcsak a médiát kizárva neki, személyesen mesélte volna el aggályait a két dal hasonlóságával kapcsolatban – bár függetlenül mindentől csodálja az énekest, teljesen mindegy, hogy a másik fél mit gondol róla.

A film legmeghatóbb jelenteit mégis azok a sorok adják, amikor Gaga betegségéről mesél. Most először mondja ki, hogy tulajdonképpen fibromyalgiaval küzd évek óta.

A fibromyalgia egy, egyelőre gyógyíthatatlan, nehezen felismerhető, ritka betegség. A betegség tünetei közé sorolható az állandó fájdalom, ami elsősorban az ízületeket, izmokat és lágy szöveteket érinti. Tünetei ugyan enyhíthetők, de a betegség teljes megszüntetésére jelenleg nincs gyógymód.

Gaga elsődleges célja a filmmel kapcsolatban az volt, hogy felhívja betegségére a figyelmet. Fontosnak tartja a témával kapcsolatos kutatásokat, mivel a fibromyalgia sokszínű tünetegyüttese miatt a betegség nehezen diagnosztizálható, így az ebben a kórban szenvedő páciens akár éveket is élhet folyamatos fájdalmak kíséretében megfelelő fájdalomenyhítés nélkül. A film jeleneteiben is többször látható, ahogy Gaga betegsége miatt kezeléseken vesz részt, ahol próbálják enyhíteni izomfájdalmait amik testének egész jobb oldalára kihatnak. Az énekes Twitteren is tudatta rajongóival, hogy az a krónikus betegség és fájdalom amivel küzd nem más, mint a fibromyalgia és hogy reméli, a film segít felismerni a betegség tüneteit és kapcsolatot teremteni olyanokkal, akik szintén ezzel a betegséggel harcolnak.

Bár Gaga tünetei enyhíthetőek, fájdalmai néha annyira eluralkodnak rajta, hogy csak kórházi segítséggel tudnak segíteni neki. Utoljára pont pár napja került ilyen helyzetbe, aminek következtében le kellett mondania brazíliai koncertjét. Rio de Janeiro-i rajongóitól Instagrammon keresztül kért elnézést.

https://www.instagram.com/p/BZCB3XIArnF/?taken-by=ladygaga

A Lady Gagáról szóló Gaga: Five Foot Two című dokumentum film szeptember 22-től lesz elérhető Netflixen, angol felirattal.

Kiemelt kép: Getty Images/Kevin Mazur

Ajánlott videó

Olvasói sztorik