Szórakozás
Budapest, 2015. május 27.
Oszter Sándor színész a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A mûsorban a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes mûvész munkásságát idézték meg.
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Feljelentették Oszter Sándort

24.hu
24.hu

2017. 08. 10. 07:03

Mint megírtuk, néhány hete hatalmas földmunkák kezdődtek meg Diósjenőn, Oszter Sándor ugyanis több tavat is ásat birtokán. A fák kivágását és a helyi patak elvezetését – ami veszélyeztet egy természetes tavat a Bözsönyben – azonban érthető módon nem nézik jó szemmel a helyiek.

Épülő tórendszere miatt fel is jelentették Osztert.

“Senki sem látott szakhatósági elemzést, tanulmányt. Vagyis sejthető, hogy a művész úrnak úgy adták ki az engedélyt erre az építkezésre, hogy a terveket sen­ki sem látta (ha voltak egyáltalán). Csak így fordulhatott elő, hogy mindenki most csodálko­zik rá arra, hogy a patakot elvezette. Erre nyilvánvalóan nem kapott volna soha lehetőséget. Természetesen ezt is megjegyeztük a feljelentésünkben, amelyet természetkárosítás címén nyújtottunk be a hatóságokhoz”

– mondta a Borsnak Bottlik István, a Diósjenői Sporthorgász Egyesület elnöke.

Az egyre hangosabb elégedetlenségnek egy kedd esti képviselő-testületi ülésen is hangot adtak a helyiek, aminek az lett a következménye, hogy a polgármester, Tóth János és testülete azonnali hatállyal felfüggesztette Oszterék projektjét azzal, hogy akkor folytatódhat az építkezés, ha minden engedélyt bemutatnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.