Szórakozás

Meghalt rákban a férfi, akit korábban leütött a Happy Gang egykori énekese

24.hu
24.hu

2017. 06. 27. 06:49

Korábban a témában:

Nem ért szép véget a 90-es évek egyik legnépszerűbb fiúbandájának sorsa. A Happy Gang egyik alapítója, aki még a legutóbbi X-Faktort is megjárta, Mohaman idén márciusban meghalt.

Meghalt Mohaman, a Happy Gang egyik alapító tagja
A 45 éves zenészt szombaton éjjel érte a halál szívelégtelenség következtében.

Egy másik énekes: Móré András, azaz Vitamin pedig bírósági tárgyalás elé néz. Tavaly nyáron ugyanis egy kocsmai összetűzés során leütött egy férfit egy söröskorsóval, akinek emiatt a fél arca lebénult. Állítólag a férfi kezdett el vele kötekedni, ezért durvult el a dolog, annak ellenére, hogy Vitamin állítja magáról, hogy türelmes ember és egyáltalán nem agresszív.

A verekedő Happy Ganges nem gondolta, hogy komoly sérülést okoz
A hamarosan bíróság elé álló énekes állítja türelmes ember, de provokálták.

Az áldozat még akkor feljelentést tett és most lett volna esedékes, hogy az igazságügyi orvosszakértő véleményt mondjon maradandó sérüléseiről, de erre már nem kerülhet sor. Viktor ugyanis meghalt: néhány hét alatt feladta a szervezete a rákkal való küzdelmet – tudta meg a Blikk.

Megdöbbentem a híren. Sajnálom, hogy Viktor már nincs köztünk, őszinte részvétem a családjának. Ugyan az ügyvédemet még nem értesítettem a történtekről, de szerintem az ügy megy tovább, én pedig megkapom a büntetést, ami jár

– nyilatkozta a napilapnak az egykori Happy Ganges.

Mindezt egy ügyvéd, dr. Kamarás Péter is megerősítette:

A sértett halála nem akadályozza a büntetőeljárás lefolyását. A rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok figyelembe vételével hoznak ítéletet. Polgári peres eljárás útján a jogutódok indíthatnak kártérítési pert, ez esetben bizonyítaniuk kell, hogy az elhunyt sértettet milyen erkölcsi és anyagi károk érték.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.