Szórakozás

Egy páva az italboltban majdnem olyan rossz, mint egy elefánt a porcelánboltban

Ha soha nem értetted, hogy mit takar a mondás: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok”, akkor nézd meg ezt a videót. Igaz, nem túzok van benne, hanem páva, a lényeg azért átjön. Egy veréb aligha lett volna képes ekkora pusztítást véghezvinni egy italboltban.

A madár a Ghanem család italboltjába tévedt be, a kaliforniai Arcadiában. Az üzletben a 21 éves Rani dolgozott éppen, aki elsőre nem akart nagy ügyet csinálni az egészből, kinyitotta az ajtót, és megpróbálta kihessegetni rajta a madarat. A páva azonban mindezt támadásként élte meg, és védekezni próbált. A srác ekkor úgy döntött, jobb lesz szakemberre bízni az ügyet.

A vadőr egy horgászszákkal felszerelkezve érkezett, és végrehajtotta a befogási akciót, ami a videón látható. Rani később elmondta, a pávának igen jó ízlése lehet, ugyanis kizárólag drágább borokat tört össze, nagyjából 500 dollár (kb. 137 ezer forint) értékben. A madár egyetlen karcolás nélkül úszta meg a történetet, a vadőr a bolttól kicsit távolabb szabadon engedte.

A pávák egyébként igen elterjedtek a Los Angeles belvárosától 20 kilométerre fekvő Arcadiában. Az első példányokat a város alapítói telepítették be Indiából az 1900-as évek elején. Bár ma már sokan gondolják, hogy a nagytermetű, olykor agresszív madaraknak nem lenne helyük a sűrűn lakott területeken, a pávák szigorúan védettek. Bárki, aki ártani próbál nekik, komoly pénzbüntetésre, sőt, akár börtönre is számíthat.

(via AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik