Szórakozás

Vitray miatt hagyta ott a közmédiát Gundel Takács Gábor

Gundel Takács Gábor 1983-ban kezdett a Magyar Televízió sportosztályán, ám egy évvel a nagy lehetőség, az 1996-os atlantai olimpia előtt távozott az Eurosporthoz. Mint kiderült, nem teljesen önszántából – nem találták a közös hangot az ikonikus főszerkesztővel, Vitray Tamással.

“Úgy éreztem, egy helyben topogok. Nem láttam az előrelépési lehetőséget, pedig úgy éreztem, szeretnék ezen a bizonyos szamárlétrán továbblépni előre, de az akkori főnökömmel, Vitray Tamással nem értettünk ebben egyet. Jeleztem, szeretnék továbblépni, de nem tudok, mire ő azt mondta, úgy látja, a képességeimnek megfelelő feladatokat látok el. Ezt a mondatot sosem fogom elfelejteni, fájt”

– mondta a Story4 Tv Arckép című műsorában Gundel Takács, hozzátéve, ezt az ellentétet azóta sem oldották fel a hazai televíziózás élő legendájával.

“Magánakvaló, nem nagyon ment el eseményekre, ahova meghívták, nem voltak barátai sem. Ezt azóta sem beszéltük meg, sem ő nem keresett engem, sem én őt. De nincs bennem fullánk, mert az eltelt idő azt mutatja, talán abban igazam volt, nem biztos, hogy a képességeimnek megfelelő feladatokat láttam el akkor”

– idézi a Blikk az MTVA-t összesen 22 év után a közelmúltban elhagyó Gundel Takács Gábort, aki ősztől a TV2-n tér vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik