Roger Moore (roger moore, )
Szórakozás

Roger Moore jól ismerte a magyar hangját

24.hu
24.hu

2017. 05. 24. 06:15

Korábban a témában:

Mint megírtuk, kedden 89 éves korában rákkal való küzdelem után elhunyt Sir Roger Moore.

Kevesen tudják, hogy a James Bond-filmek sztárja jól ismerte örök magyar hangját, Láng Józsefet. Moore az utóbbi két évtizedben főként csak hangalámondásokat, illetve kisebb epizódszerepeket vállalt, az UNICEF nagyköveteként járta a világot. Így jutott el hozzánk is, és találkozott Lánggal, aki 55 éven keresztül kölcsönözte orgánumát. Ennyi idő alatt nem csak megismerte színészi játékát, ahogy fogalmazott, bele is bújt a bőrébe.

“Mindahányszor, amikor Magyarországon járt, találkoztunk. Emlékszem, az első alkalommal nagyon izgultam, hogy milyen is lesz. Kíváncsi voltam rá. Egy lépcsőn jött le, elegánsan, vékonyan, szivarral a kezében. Amikor tavaly utoljára találkoztunk, már egészen máshogy nézett ki. (…) Rogernek nagyon szép, férfias hangja volt, kicsit keményebb, mint az enyém, szinte zengett minden szava. Mégis, igazi gentlemanként ő dicsérte az én orgánumomat, mondván, karakteresebb a hangom, mint az övé”

– mondta a Borsnak Láng József, aki még idén is szinkronizálta Roger Mooret.

Roger Moore valójában félt a nőktől, és gyűlölte a fegyvereket
És azt remélte, ha meghal, mindenki azt mondja majd: tovább élt, mint bárki, akit ismerek.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERLIN, GERMANY - MAY 03:  Abdulrahman Mohamed, a Syrian refugee, carries pieces of furniture as he helps a friend move out of a shelter for refugees and migrants in Marienfelde district to an apartment in the city as other shelter residents walk past on May 3, 2017 in Berlin, Germany. The shelter currently houses approximately 450 people, the majority of whom are still waiting for their asylum applications to be processed. Most of the residents come from countries including Syria, Iraq, Afghanistan and Iran, as well as Lebanon, Turkey and Chechnya, and half of them are under 18, as the shelter only admits families. Most of the children go to local schools and German has become their common language. Germany took in over one million refugees and migrants between 2015 and 2016.  (Photo by Sean Gallup/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.