Szórakozás

Az X-Faktor botrányos énekese hamarosan utcára kerülhet

24.hu
24.hu

2017. 04. 12. 07:27

Korábban a témában:

Petics Kristóf nem igazán zenei teljesítményével, sokkal inkább botrányos és sokakat felháborító viselkedésével írta be magát a köztudatba. A tehetségkutatóból való kizárása után Mc Hawer próbált segíteni neki szakmailag és anyagilag egyaránt, de annak se lett jó vége. Az énekes tavaly novemberben még egy saját dallal, majd egy szexvideóval is próbálkozott, de aztán eltűnt a láthatáron.

A Bors utolérte telefonon, de nem akart nyilatkozni, végül Mc Hawer nyilatkozott a srác jelenlegi helyzetéről.

Pár napja írt nekem egy egészen hosszú üzenetet, mert újra együtt szeretett volna velem dolgozni. Aztán próbált bekéredzkedni hozzám, hogy meghúzhassa magát a lakásomon egy-két napig. Engem annak idején annyira megbántott, hogy már nem vagyok hajlandó segíteni neki semmiben. Mindenben támogattam, vettem neki telefont, előfizetést intéztem. Szerettünk volna neki segíteni, de az volt a hála, hogy ‘mulatós patkánynak’ titulált. Kapott az élettől egy esélyt, de nem élt vele

– kezdte a mulatós zenész.

Segédmunkásként dolgozik, téglákat pakol nap mint nap, hogy meg tudjon élni valahogy. Otthonról kidobták a szülei, azóta csak teng-leng. Ha nem lennének az egykori rajongói, akik sajnálják, hogy ilyen sorsra jutott, már rég az utcán aludna. De lehet, egy idő után őket is kihasználja, aztán már nem számíthat senkire. Oda került, ahova valószínűleg való ezzel a mentalitással. Nem tu­dom, meddig bírja a kemény fizikai munkát, mert csak azt végezhet, nem ért semmihez. Nem szívesen beszél róla, de van egy bipoláris depressziója, talán azért tagadta le magát. Sokszor azt sem tudja, hol van, annyira kiüti magát a piával.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

kiadó (kiadó)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.