Szórakozás

Csomós Mari meglepődött a Nemzet Színésze címen

Csomós Marit választották a nemzet színészének a címet viselő művészek hétfőn Budapesten.

A Radnóti Színház társulatának tagja elárulta, hogy a délelőtti próba és az esti előadás között öltözőjében pihent, amikor a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila felhívta a hírrel, hogy őt választották a nemzet színészei a testületbe.

“Megállt a szívem, a szó legszorosabb értelmében. De aztán továbbment. Nagyon örülök. Nagyon köszönöm a kollegáimnak”

– mondta az MTI-nek, kiemelve, hogy azok szavaztak rá, akikkel együtt dolgozott. Almási Évával egy osztályba járt, Molnár Piroskát főiskolás kora óta ismeri, Máthé Erzsivel, Törőcsik Marival a Nemzeti Színház társulatánál volt együtt.

Csomós Mari, akit Berek Kati helyére választottak a nemzet színészei, felidézte, hogy a február 26-án elhunyt színésznővel is játszott együtt a Nemzeti Színházban az Éjjeli menedékhelyben és az Új Színházban a Vérnászban.
Mint mondta, zavarba hozta az elismerés, és ilyenkor felteszi magának a kérdést az ember, hogy megérdemli-e.

“Azt tudom, hogy sokat dolgoztam, de nem egy címért tesszük a magunk dolgát, hanem a közönségért”

– hangsúlyozta a színész, aki jelenleg Dosztojevszkij A játékos című művében próbál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik