Szórakozás

A modell, aki 19 millió embernek ígért szexet, meg akarja ismerni a férfit, aki bionikus pénisszel vesztette el a szüzességét

A történt főszereplői:

  • Mohammed Abad
  • és Paulo Saulino

Honnan ismerhetjük őket?

Abad egy korábbi interjújában elárulta, mindössze hatéves volt, mikor az élete egy csapásra megváltozott.

„A testvéreimmel és a barátaimmal bohóckodtunk az utcán. Az egyikük meglökött, elestem, szerencsétlenségemre épp egy érkező autó alá.”

A férfi csak a szerencsének köszönheti, hogy életben maradt. Mint mondta, több csontja eltört, ráadásul – mivel az autó több méteren keresztül vonszolta magával – teljesen összeroncsolódott a nemi szerve is. Mivel Abad nem tett le arról, hogy egyszer megtapasztalhatja majd a szexuális élet örömeit, kitartóan kereste azt az orvost, aki ebben segítségére lehetett. Így talált rá Nagy-Britanniában a londoni University College orvosi stábjára, akik biztosították róla, hogy egy speciális, több műtétből álló procedúra végén, teljesen működőképes, bionikus péniszt építenek neki.

A 35 éves szexmunkás, Charlotte Rose, vállalta, hogy elveszi Abad szüzességét. Sőt! A légyottért egy vasat sem volt hajlandó elfogadni. Elmondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy ő lehet az első nő Abad életében, majd hozzátette, bízik benne, hogy Abad ezután bátrabb lesz majd a nőkkel.

Paulo Saulino

Az olasz modellt bizonyára ismerték néhányan december előtt is, azonban világhírű csak azután lett, hogy ígéretet tett 19 millió szavazópolgár kielégítésére. A 27 éves nő annyira ellenezte a Matteo Renzi miniszterelnök által javasolt alkotmányos reformterveket, hogy felajánlotta: mindenkit orális örömökben részesít, aki a népszavazáson nemmel voksol.

Bár a referendum elbukott, Paola nem szeretné, ha bárki azt gondolná, nem tartja be az ígéretét.

A modell már 400 aktuson túl van, és bár kicsit fájlalja az állkapcsát, azt mondja, egymillió kielégítésig meg sem áll.

Egymásra találnak?

Arról egyelőre nincs hír, hogy Saulino hogyan áll a számokkal, de az biztos, hogy ezúttal új projektet talált magának, mégpedig a fent említett férfit, a bionikus pénisszel élő Mohammed Abadot. Az olasz modell elmondta, hogy nagyon szeretné kipróbálni a tudását a világ első bionikus péniszével élő férfiján.

A modell már azt is eltervezte, hogy a legközelebbi angliai turnéján (igen, a turnéja férfiak kielégítéséből áll) megimserkedik Abaddal, aki egyelőre nem reagált a nő közeledésére. Ha bármi történik kettejük között, akkor arról mindenképp be fogunk számolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik