Szórakozás

Varga Viktor feleségül veszi Cinthyát

24.hu
24.hu

2017. 03. 01. 06:15

Varga Viktor január első napján jelentette be, hogy újra összejött exévelCinthya Dictatorral. Az énekes ezúttal annyira biztos a dolgában, hogy házasságra készül.

“Megérettünk egymáshoz. Befelé élünk. Mindig is egymás részesei voltunk, de meg kellett élnünk a különlétet is. Nincsenek kérdések bennem, el fogom venni feleségül”

– mondta a Borsnak Varga Viktor, aki néhány hete a Story-gálán földönkívüliként jelent meg Cinthyával.

A szerelmesek először két év után, 2,5 évvel ezelőtt mondtak búcsút egymásnak, arra hivatkozva, hogy állandóan versengenek a másikkal, és képtelenek arra, hogy alárendeljék magukat a kapcsolatukban. Egy hosszabb mosolyszünet után újra egymásra találtak, még az Édes Életben is szerepeltek, de szerelmük nem állta ki az idő próbáját. Fél év külön töltött idő után kiderült, még egyszer nekifutnak a közel öt éve tartó se veled, se nélküled kapcsolatnak. De most máshogy.

“Úgy vesszük, mintha a korábbi együttlétünk nem együtt lett volna, hanem egy másik emberrel. Eggyel a sok közül. Új emberekként léptünk a kapcsolatunkba, megbeszéltük, hogy elfelejtünk mindent, ami régen volt közöttünk. Így újra van bizalom. Néha persze becsúszik egy-két pillanat a múltból, de hamar le tudjuk kezelni a szituációt.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERLIN, GERMANY - MAY 03:  Abdulrahman Mohamed, a Syrian refugee, carries pieces of furniture as he helps a friend move out of a shelter for refugees and migrants in Marienfelde district to an apartment in the city as other shelter residents walk past on May 3, 2017 in Berlin, Germany. The shelter currently houses approximately 450 people, the majority of whom are still waiting for their asylum applications to be processed. Most of the residents come from countries including Syria, Iraq, Afghanistan and Iran, as well as Lebanon, Turkey and Chechnya, and half of them are under 18, as the shelter only admits families. Most of the children go to local schools and German has become their common language. Germany took in over one million refugees and migrants between 2015 and 2016.  (Photo by Sean Gallup/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.