Szórakozás

Oscar: biztos, hogy ez volt Jimmy Kimmel legszörnyűbb napja

A vasárnap esti, 89. Oscar-díjátadó házigazdája valószínűleg élete végéig átkozni fogja a pillanatot, amikor elvállalta feladatot. A gála elején még úgy tűnt, Jimmy Kimmel viccesen tudja vezetni a műsort, azonban ahogy közeledtünk a show végefelé úgy lett egyre kínosabb az egész.

De akkor még tudtuk, MENNYIRE KÍNOS lesz a vége. Mint ismert, konkrétan elrontották a legjobb filmnek járó díj átadását, és először a Kaliforniai álmot jelentették be győztesnek a Holdfény helyett.

Ilyen durva dolog még sosem történt az Oscar történetében.

Most itt azokra a pillanatokra koncentrálunk, amikor még viszonylag jól ment minden, a végső összeomlás előtt.

(És bár biztosak vagyunk benne, hogy olvasóink többsége minden célzást ért, azok kedvéért, akik erről-arról lemaradtak, zárójelben leírtuk, ha valamit le kellett.)

Beszólt Matt Damonnak

Amikor először találkoztam Matt Damonnal, ÉN voltam a kövér csávó –

szólt le a színpad soraiban ülő színész/producerhez. Az est további részében is folyamatosan piszkálta Damont, még azt is alig hagyta, hogy bejelentse a legjobb forgatókönyvért járó díj nyertesét, de ez már nem volt vicces.

(Az, hogy valami történni fog, borítékolható volt – a kettejük között évek óta zajló froclizás történetét, melynek valószínűleg messze nincs még vége, ide kattintva olvashatja.)

Köszönetet mondott Trumpnak

Kimmel úgy fogalmazott, neki köszönhető, hogy az idei díjra jelölt filmek között van olyan, amiben feketék mentik meg a NASA-t, és olyan is, amiben fehér emberek beszélnek dzsesszről.

(A házigazda a legjobb dokumentumfilm kategóriában jelölt Hidden Figures című alkotásra és a xxx díjat nyert Kaliforniai álomra (LaLaLand) utalt.)

Meryl Streep ruhája felől is érdeklődött

Szép a ruhád, ez egy Ivanka?

(Ez egy duplafenkű poén, utal egyrészt arra, hogy Donald Trump rettenetesen felháborodott, és személyes támadásnak vette, amikor a Nordstrom áruházlánc úgy döntött, a jövőben nem árusítja lánya, Ivanka mérsékelt sikerrel futó divatkollekcióját, de lehet, hogy az is benne volt, hogy a gála előtt a színésznő elég csúnyán összeveszett ruhaügyileg Karl Lagerfelddel, aki szerinte konkrétan hazudik.)

Kizavarta a BBC, a CNN és a New York Times tudósítóit

Van itt valaki a CNN vagy a New York Times részérő? Menjen ki, hagyja el az épületet, hamis hírekre nem vagyunk vevők!

(Nyilván ismét Donald Trumpra utalt, aki folyamatosan hamis hírek terjesztésével vádolja a fenti sajtótermékek munkatársait.)

A show végefelé rátweetelt Donald Trumpra

Közismert, hogy Donald Trump – eddig – megszállott Oscar-rajongó volt, gyakorlatilag minden évben élőben közvetítte és értékelte a gála eseményeit. Sajnos idén tőle szokatlanul csendes volt, így eljött az a pont, amikor Jimmy Kimmel ráírt, és azt kérdezte

@realDonaldTrump fent vagy még?

Kimmel bevetette még a bevált Mean Tweets oscarosított verzióját is, azon még nevettünk, de a többi próbálkozás, mint már említettük, általában inkább kínos volt, mint például ez a néhány nagyon kellemetlen perc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik