Szórakozás

Halálba itta magát a MySpace királynője

Májelégtelenségben elhunyt Christine Dolce, akit az internet csak úgy ismert meg, mint ForBiddeN (magyarul Tiltott), a MySpace királynője.

Aki nem emlékezne rá, a MySpace a 2000-es évek közepének Facebookja volt, de a viszonylag rugalmatlan koncepciója és Zuckerbergék közösségi hálójának népszerűsége gyakorlatilag online süllyesztőbe száműzte az oldalt.

Ugyan vitatható, de Christine a MySpace egyik legnagyobb csillaga volt a maga idejében. Akkor elképesztőnek számító, több mint 2 milliós követőtábort gyűjtött maga köré – köztük mainstream hírességeket – azzal, hogy vagány szerelésekben fotózta magát és az eredményeket közzé tette a profilján. Azaz ő volt az első Instagram-sztár úgy, hogy Instagram még nem is létezett.

Ma persze már nem számít nagy számnak 2 millió követő, ha azt vesszük, hogy egyes amatőr modelleket is százezres nagyságrendű tömeg vesz körül az Instán.

De visszatérve ForBiddeN-re: Christine családja a TMZ-nek azt nyilatkozta, a 35 éves nőt még decemberben szállították kórházba alkoholproblémái miatt. Dolce – aki arról is ismert volt, hogy a reality celeb, Tila Tequilával közös ruhabizniszt futtatott – próbált segítséget kérni, de eredménytelenül.

Christine hozzátartozói körében hunyt el, múlt héten volt a temetése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik