Szórakozás

Körtvélyessy Zsolt lányát jegyezte el L. L. Junior

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a rapper tavaly szakított gyermekei anyjával, és boldog új barátnőjével, akivel már nagyobbik fia is megismerkedett. A Blikk mai cikkből pedig az is kiderült, L. L. Junior szerelme az egykori a Barátok köztben is szereplő színész, Körtvélyessy Zsolt 33 éves lánya.

“Valóban együtt vagyunk Kingával. Ő az a lány, akivel a Csillával való kapcsolatunk megromlása után először lelki társak lettünk, majd hónapokkal később baráti viszony alakult ki közöttünk. Majd ebből lett szerelem. Kettőnk kapcsolata teljesen független attól, hogy a gyermekeim anyjával megromlott a viszony, időben is távol van egymástól” – mondta el a lapnak az énekes, aki részletekről nem szeretett volna nyilatkozni, jövendőbeli apósa viszont örömmel mesélt lánya választottjáról, sőt még az eljegyzésről is.

“Sem emberi, sem művészi kifogásom sincs Junior ellen, örülök, hogy a lányom megtalálta a párját. Először ugyan meglepődtem, hogy Junior az, de aztán elfogadtam, hiszen egy tehetséges zenész, ismert ember. Először nem gondoltam, hogy komoly, aztán később hozzászoktam. Természetesen féltem a lányom, hiszen minden apa így tenne hasonló helyzetben. (…)

Junior egy fantasztikus, romantikus gesztust tett. Egy repülővel felszálltak és egy hatalmas molinóra a földön az volt kifeszítve, hogy “Hozzám jössz?”. Így kérte meg a kezét. Kinga azonnal igent mondott” – mesélte a színész.

Fotó: MTVA/Zih Zsolt
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik