Szórakozás

Lefújták Hajdúék válását, de nem véglegesen

Hajdú Péter és Sarka Kata (Array)
Hajdú Péter és Sarka Kata (Array)

Sem Hajdú Péter, sem Sarka Kata nem jelent meg a saját válóperén tegnap a Budaörsi Járásbíróságon, így a bíró megszüntette az eljárást.

Hajdú Péter a Blikknek azt mondta, hogy azért nem vett részt a tárgyaláson, mert nem kapott hivatalos idézést. Kata pedig egyedül nem akart elmenni, de ez még nem azt jelenti, hogy válni sem szeretne.

“Nem mentem el a békéltető tárgyalásra, mert előtte beszéltem Petivel, és mondta, hogy nem lesz ott. Igen, az eljárást megszüntették most emiatt, de ez nem jelenti azt, hogy nem kerülhet újra bíróság elé a kereset. Sokan már hétfőn elkezdtek hívogatni, tudtam, hogy nem lehet nyugodt körülmények között lefolytatni a békítő tárgyalást. Egyedül nem álltam volna a kérdések hadát, ezért úgy döntöttem, hogy én sem megyek el. Ez a tényeken nem változtat, továbbra is külön élünk, de a gyerekeket teljes egyetértésben neveljük”

– magyarázta a lapnak Sarka Kata, aki hozzátette: számára az a legfontosabb, hogy a gyerekek minél kevesebbet érzékeljenek szüleik perlekedéséből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik