Szórakozás

Sztárban sztár+1 kicsi: Szandi horrorbarbiként rappelt az első adásban

A SuperTV2-n elindult a csatorna legsikeresebb műsorának továbbgondolt verziója. Abban ugyan nem vagyunk biztosak, hogy a Sztárban sztár +1 kicsi verzió is leülteti majd a nézőket, de a 10 páros bemutatkozott. És az elkövetkező hetekben mindenkivel találkozhatunk újra és újra, hiszen senki nem esik majd ki a versenyből.

A négytagú zsűri, Csobot Adél, Ábel Anita, Pély Barna és Rákóczi Feri az adások végén pontoznak csak, felállítva ezzel egy sorrendet. Ezen felül a versenyzők egymásnak is adhatnak pontokat, de a stúdió közönsége és a nézői szavazatokat is összefésülik majd, így a duók a döntőig viszik majd előre a pontjaikat, hogy a végén egyetlen győztest hirdessenek.

A műsor az ilyenkor jól megszokott közös produkcióval indult, amiben egyetlen sor erejéig még a műsorvezető, Tilla is kieresztette nem létező hangját. A zsűritagok felkonferálása után pedig megkezdődött a verseny.

Elsőként Sipos Peti és Sztojka Vanessa álltak színpadra, akik Nagy Feró és Csuka Mónika: Gyere kislány, gyere slágerét adták elő némi bakival és szövegfelejtéssel.

Őket Szandi és Lentulay Krisztián követte. Előbbi Nicki Minajként egy horror Barbie-ra hasonlított a zsűri szerint.

Peter Srámek az A-ha dalát énekelte el Bari Lacikával, aki már határozottan nem Lacika. Nagyjából kétszer akkora lett, mint mentora.

Tilla aztán felkonferálta a nagy győzteseket, a Megasztár első nyertesét, Tóth Verát és párját, Az ének iskolájának győztesét, Farkas Zsoltit. Elton Johnként és Kiki Dee-ként meggyőzték a zsűrit.

Az este “nagy pillanatát” Pál Dénes és Varga Vivien rakta a színpadra, akik visszafogott Zorán és Rúzsa Magdi duettükkel rengeteg elismerést sepertek be.

Az érzelmes produkció után aztán elérkezett a másik leg.

Feke Pál és Kornis Anna a Korda házaspár bőrébe bújtak és ezzel megszerezték az első helyet.

Király Linda és Tabatabai Nejad Flóra a Grease-t idézték meg, ők John Travoltává és Olivia Newton Johnná változtak át.

Az utolsó három produkció előadói már nem párosok bőrébe bújtak. Bereczki Zoltán és Berki Artúr mindketten Justin Timberlake-ként énekeltek.

Koós Réka és párja, a Kismenők győztese, Szabó Bence félelmetes Pataky Attilákká alakultak, hogy elordítság a Kölyköd voltam című dalt.

Utolsóként Dér Heni és Juhos Zsófi Jégvarázsolták el a stúdiót és habár benyeltek egy kis műhavat, nem estek ki Elza hercegnő szerepükből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik