Szórakozás

VV8: Megvan a hármas párbaj utolsó résztvevője

Rendhagyó párbaj elé néznek most vasárnap a villalakók. Ahogyan a műsorvezetők is többször hangsúlyozták, a Való Világok történetében eddig még egyetlen egyszer sem került sor hármas párbajra, de a VV8 játékosai kipróbálhatják.

Múlt vasárnap, a szokott módon megtartották a kiválasztást, ahol Mici gyűjtötte be a legtöbb jelet. Ezután jött azonban a meglepetés. A folyton Krisztiánnal szexelő lánynak még aznap döntenie kellett, hogy kit választ ellenfelének. Egy órával később, gondolkodás nélkül közölte, hogy Zsoltival nem szeretne tovább együttélni. Ezután azonban jött még egy csavar. Istenes Bence elmondta, ezúttal a kiválasztottnak, azaz Zsoltinak is kell választania valakit, ugyanis hármas párbajjal gyorsítják fel a játék menetetét, így egy este alatt ketten esnek ki a reality-ből.

A második kiválasztás nem kezdődött szokványosan: Zsolti a kamerákon keresztül kérte meg párja, Patrik kezét, majd amikor befejezte szerelmük ajnározását, megnevezete a harmadik párbajozót.

A sötétkék kendőt Dávid kapta, aki számított is rá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik