Szórakozás

Gáspár Laci megmutatta két hónapos kisfiát – Fotó!

“Most vagyok életemben először igazán boldog” – árulta el többek közt az X-Faktor mentora abban az interjúban, amely a Story magazin legfrissebb számában olvasható, és amely mellett először jelentek meg fotók harmadik gyerekéről, a kis Noelről is.

“Amikor ránézek Noelre, arra gondolok, hogy ő azért jöhetett a világra, mert mi az édesanyjával annyira szeretjük egymást. Ő lett kettőnkből. Niki attól félt, hogy mivel én már két gyerek apja vagyok, nem lesz számomra különösebb öröm egy harmadik baba. (…) Csakhogy ez nem igaz! Én minden egyes gyereknél újra édesapa leszek, és ugyanolyan csodának tekintem Noelt, mint az elsőszülött lányomat, Mirjamot, és a második gyerekemet, Lacikát” – mesélte többek közt Gáspár Laci, aki szerint senkinek sem kellene azzal foglalkoznia, hogy három nőtől született a három gyermeke; sokkal inkább azzal, hogy a családjában mennyire szereti egymást.

gáspár laci

Az RTL Klub tehetségkutatójának ítésze új feladatáról is beszélt, többek közt elárulta, még mindig nehezen hiszi el, hogy valóban a mentorpultban ülhet.

“Az elődöntő ebédszünetében automatikusan a versenyzők közé ültem le, aztán szóltak, hogy a zsűritagoknak máshol terítenek.  Hiába, ennyi év után is a szívem szerint inkább a kezdők közé sorolom magam.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik