Szórakozás

Leragasztott mellekkel versenyezhetett csak Aleska az Eb-n

Aleska2 (Array)
Aleska2 (Array)

A korábban felnőttfilmesként dolgozó celeb, Sáfrány Emese Aleska három éve kezdett légtáncolni, máris Európa-bajnoki ezüstérmes lett a legnehezebb kategóriában egy prágai versenyen.

A néhány hete újra szingli Aleskának azonban nem volt könnyű dolga a nemzetközi versenybírókkal: a ruhájában és melle méretében is találtak kivetnivalót, először nem is akarták engedni versenyezni.

Jó éjt mindenkinek ! Szép álmokat a nagy izgalom után!! ;)

Sáfrány Emese aka Aleska💎 (@aleska_safrany_emese) által közzétett fénykép, 2016. Szept 25., 15:35 PDT

“Borzasztóan szigorú szabályoknak kell megfelelni nemcsak a gyakorlatokban, hanem a ruházatban, hajviseletben is. Az összkép, a mozdulatok nem lehetnek sem túl erotikusak, sem kihívóak, hiszen ez egy komoly versenysport. Pár nappal a verseny előtt kellett eltüntetnünk a testszínű részt a ruhámból, és közvetlenül a verseny előtt derült ki, hogy a bírák szerint túl nagy a mellem. Kérték, vegyek fel melltartót, de annak meg kilátszott volna a pántja, amiért szintén pontlevonás jár, ezért inkább azt választottam, hogy leragasztottam a kényes részeket”

– mondta a Borsnak Aleska, aki olyan tehetséges választott szakmájában, hogy már oktatást is tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik