Szórakozás

Egykori Megasztáros ül az MTVA angol nyelvű híradójában

24.hu
24.hu

2016. 08. 10. 11:03

Korábban a témában:

2005-ben, a tehetségkutató második szériájában tűnt fel Pflum Orsi, aki a hosszas próbálkozások után sem tudott igazán maradandó sikert elérni a zenei világban. 2011-ben aztán, amikor elveszítette édesapját, végleg felhagyott az énekléssel, így ma már csak hobbiból, az autójában énekelget.

Három évvel ezelőtt azonban úgy döntött, hogy újabb médiaterületen próbálja ki magát, ezért jelentkezett a Pázmány Péter Tudományegyetem és az MTVA kö­zösen indított közszolgálati médiaszerkesztő szakára, hogy műsorvezető lehessen.

Mindig is szerettem volna belekóstolni a műsorvezetésbe, de úgy, hogy megtanulom. Profin, ezért végigcsináltam a posztgraduális képzést. Már az iskola alatt mehettem gyakornoknak az MTVA öt különböző műsorába

– kezdte a Borsnak Orsi, aki jelenleg a köztévé angol nyelvű híradóját vezeti.

Tetszett, hogy kombinálhatom a híreket az angollal. Sokat kellett gyakorolnom, ez közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. De nagyon élvezem! Legutóbb Kanadából hívtak fel, hogy mennyire tetszett nekik az angol nyelvű híradó. Vannak még terveim.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. augusztus 27.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az új Solaris-Skoda trolibuszok sajtóbemutatóján a BKV X. kerületi  Zách utcai trolibuszgarázsában 2015. augusztus 27-én. Napokon belül megkezdődik a 36 új trolibusz tesztüzeme Budapesten, amelyek „önjáróak”, akár négy kilométert is meg tudnak tenni behúzott áramszedővel. Az alacsonypadlós járművek közül a csuklós trolikon 104, a szóló járműveken 64 ember utazhat egyszerre.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.