Szórakozás

Nehéz műtéten van túl Fésűs Nelly kislánya

24.hu
24.hu

2016. 08. 04. 08:59

Korábban a témában:

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a színésznő nagyobbik lánya, a 13 éves Csenge lábát még májusban egy baleset miatt kellett megoperálni, amit a Kismenőkben is szereplő tinilány nagyon jól viselt. Nem különben az új beavatkozást, amikor is két hatalmas csavart vettek ki a bokájából, pedig műtét közben kiderült: elég nagy a baj.

“Tornaedzésen rosszul, a szivacs szélére érkezett Csenge egy akrobatikus elemből, félrelépett, és abból lett a baj. Maga alá fordult a lábfeje. Pont a legrosszabb korban van ebből a szempontból, mert a 13,5 éves gyerekeknek még félig gyerek, félig felnőtt csontjaik vannak. A belboka csontja törött, és tekeredett el.

Májusban csavarokat operáltak bele, de mivel még növésben van, nem lehetett benne hagyni. A műtőasztalon derült ki, hogy a csont körbenőtte a csavart, ezért faragtak is Csenge csontjából. Stramm csaj, büszke vagyok rá, jól visel mindent. Az orvosa azt mondta, hogy októberben már fekvőtámaszozhat, ezután pedig szépen lassan kezdhet újra sportolni. Gipszet már nem kell viselnie, bár neki még az is jól állt!” – mesélte a Borsnak Fésűs Nelly.

Még kába de már csavartalan 😇 #műtét #láb #fájneki #mylove

Fésűs Nelly (@fnellyke) által közzétett fénykép, 2016. Aug 1., 09:38 PDT

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2015. január 20.
Gyártósor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, ahol bemutatták az első hazai gyártású CLA Shooting Brake modellt 2015. január 20-án.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.