Nem lettünk volna a nézők és a zsűri helyében, amikor az America’s Got Talent egyik versenyzője elrontotta a műsorszámát.
Nem is kicsit! Az élő show-ban ugyanis a jelentkezőnek egy létrára felmászva, nyílpuskából kilőtt lángoló nyíllal kellett volna eltalálnia a barátja szájában tartott céltáblát. A hölgy azonban – talán idegességében – rosszul célzott, és ehelyett nyakon lőtte a férfit, akinek óriási mázlija volt és csodával határos módon nem sérült meg. A nyílhegy ugyanis szerencséjére nem állt bele a torkába, és még a ruhája sem gyulladt meg a lángoktól.
Ha valakit ez érdekelne, a horror produkciót végül a zsűri – talán kevéssé meglepő módon – nem juttatta tovább.