Szórakozás

Állítólag válságban van Hajdú Péter és Sarka Kata házassága

24.hu
24.hu

2016. 07. 21. 07:00

Hetek óta suttogják, zátonyra futott Hajdú Péter és Sarka Kata házassága – írja a csütörtökön megjelent Story.

A magazin szerint árulkodó, hogy az utóbbi időben a pár egyik tagja sem posztolt közös családi képet a közösségi oldalain, illetve Hajdú a Balaton Soundon is egyedül szórakozott. Péter nem kívánt nyilatkozni, feleségének adta át a megszólalás jogát.

Kata szerint pusztán arról van szó, hogy rengeteget dolgoztak az elmúlt időben, így valóban kevesebb idejük jutott egymásra, ám rövidesen elutaznak Ciprusra, ahol reméli, hogy „mindent tisztázhatnak”.

Egy közeli ismerős egyébként azt is elmondta, hogy a korábban még motorháztetőn szexelő házaspár mindkét tagja harcol a házasságáért, ám Kata úgy érzi, férjének változnia kell bizonyos dolgokban ahhoz, hogy ismét minden működőképes legyen.

A 24.hu szerette volna megkérdezni a dologról Sarka Katát, ám sajtósa azt közölte, hogy nem nyilatkoznak ebben az ügyben.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 27.
A bajnok Budapest Honvéd játékosai a magasba dobják az olasz Marco Rossi vezetõedzõt az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában játszott Honvéd - Videoton FC labdarugó-mérkõzés végén a kispesti Bozsik József Stadionban 2017. május 27-én. A Honvéd 1-0-ra gyõzött, ezzel megszerezte története 14. bajnoki címét.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.