Szórakozás

Sarka Kata Rogán Cecíliával kezdett közös vállalkozásba

24.hu
24.hu

2016. 06. 13. 07:14

Korábban a témában:

Már szombaton rácsodálkoztunk arra a Facebook-bejegyzésre, melyet Sarka Kata tett közzé az idei Miss World Hungary első castingjáról, és amelyből kiderült, hogy a szépségek kiválasztásánál idén Rogán Antal neje, Cecília is segédkezik. A Bors munkatársa rá is kérdezett Rogánnénál, hogyan is került tulajdonképpen a szépségverseny zsűrijébe.

“A Nakama & Partners ügy­vezető igazgatójaként vagyok a zsűriben. Ez a cég egy médiaügynökséget takar, amely a verseny után majd az itt sikeresen szereplő lányokat foglalkoztatja. Várom már a közös munkát, mert az eddig látottak alapján nagyon szép hölgyekkel dolgozunk majd együtt” – mondta el a politikusfeleség, de a Magyarország Szépe Kft. ügyvezetője, azaz Sarka Kata, bővebben is megmagyarázta a közös munka mibenlétét.

“A következő egy évben az ő cégével dolgoznak majd a nyertes lányok. Különböző kampányokban, reklámokban vesznek részt. Az ő zsűrizése akkor lesz kompetensebb, amikor nemcsak a külső alapján ítélünk, hanem személyes beszélgetések is lesznek. Azon a ponton tudunk majd többet a lányokról, akikkel a jövőben akár hosszú távon is együttműködünk” – mondta el Hajdúné.

A bulvárlap utánajárt annak is, mivel foglalkozik pontosan Rogán Cecília cége, és eközben az is kiderült, hogy társtulajdonosként maga Sarka Kata lett bejegyezve a kft-ben, amit tavaly decemberben alapítottak. A cég fő tevékenysége reklámügynöki tevékenység, de szerepel a leírásban film-, video- és műsorgyártás vagy éppen rádióműsor-szolgáltatás is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.