Szórakozás

RTL-es műsort kapott Hajdu Steve

24.hu
24.hu

2016. 05. 17. 17:26

Műsorvezetőnek állt a Heti Hetes szereplője, Hajdu Steve. Hogy ne legyen egyszerű dolga, egy csapat gyerkőcöt próbál szombatonként kordában tartani az RTL-en a Kisdumások című műsorban. Steve-nek nem esik nehezére a feladat, hiszen szereti a gyerekeket. Ráadásul a gyerekek is szeretik őt.

“Alapszabály a színházban is, hogy ha gyerek, labda és kutya van a színpadon, az tuti siker. Itt azért érdemes odakapcsolni, mert lehet látni négy kisdumás nagydumást, aki hihetetlen kreatív és hihetetlen fantáziával rendelkezik. Úgy fogják meg a világ dolgait, ahogy mi felnőttek már elfelejtettük. (…) Nehéz feladat, főleg megnyitni őket, hogy bizalommal legyenek irántam. Úgy viselkedek a műsorban, mintha én lennék a nagybácsikájuk, akinek nyugodtan el lehet mondani mindent. Hogyha bajuk van, azt is, hogyha nincs bajuk, azt is. Ez odáig megy, hogy amikor forog a kamera, volt már olyan, hogy a második percben az egyik kisfiú, akit nagyon szerettem, az Ádi megkérdezte: mikor lesz vége?”

– mondta a Story Extrában Steve, aki annak ellenére remekül bánik a gyerekekkel, hogy saját csemetét egyelőre nem vállalt feleségével.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.