Szórakozás

Farm: Sanya harmadszorra is készülhet a párbajra

Alig egy hét telt el a legutóbbi párbaja óta, de Sanya máris a következő megmérettetésre készülhet. A heti kiválasztott Heni ugyanis őt nevezte meg ellenfelének. Utóbbi azzal indokolta döntését, hogy nem tudja már elviselni az 50 éves kondiőrültet. Sanya szemmel láthatóan nem örült a helyzetnek, majd elmondta, szerinte Heni csak azért választotta őt, mert a többiek előtt már ciki lett volna, ha a sok káromkodás és veszekedés után, nem ezt tette volna.

Mindenestre az biztos, hogy a két farmer között feszült a hangulat. Sanya korábban teleszart zokninak, Heni pedig hímringyónak nevezte a másikat, de az egymás felé áradó kedvesség a kihívás után sem változott sokat. A harmadik párbaja elé néző Sanya továbbra is ellenfele testalkatát próbálta kikezdeni, mire Heni így reagált:

Én dagadt vagyok, te meg hülye, de a tied nem fog elmúlni.

A bunkó megnyilvánulásokból azonban a többi játékos sem fogyott ki a tanyán. A tahóság éllovasa, Attila ezúttal is hozta a formáját. Végig sírta-rítta a fél napot, amiért távol kell lennie családjától és szülinapos szerelmétől, majd úgy érezte, hogy el kell szívnia egy cigarettát. A bibi csak az volt, hogy neki nem volt dohánya, ezért Cintitől próbált meg kérni a maga sajátságos módján.

“Cintia gyere gyújtsunk rá! Van cigid, nem?” – hangzott a kérés, amit a lány visszautasított. Több se kellett Attilának, ismét felhúzta magát az ellentmondáson és nekiállt a szapulásnak.

Utálom az ilyen nőket, az öt forintos agyukkal. Ennyit érnek

– dörmögte Attila magában, majd a mondat végére egy köpéssel tett pontot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik