Szórakozás

Lajcsi embere rátámadt a Bors fotósára

Mint megírtuk, kedden ismét rendőrök lepték el Galambos Lajos birtokát. A víz- és áramszolgáltató emberei rendőri segédlettel kutakodtak Boldogasszonypusztán, összesen tizennégy hatósági autó érkezett hozzájuk.

Lajcsi nem volt otthon, helyette felesége és munkatársa, Cs. Csaba volt a rendőrök segítségére, akit néhány hónapja a házaspárral egy időben helyeztek előzetes letartóztatásba. Ő volt a tatai Boglárka lakópark gondnoka, egyben Lajcsi üzlettár­sa. A nagyszabású akció során többször kijött a házból Cs. Csa­ba és Lajcsi felesége, Boglárka is, és rendőri kísérettel végigjárták a birtok kerítése mellett húzódó villany- és vízvezetékeket.

A Bors beszámolója szerint a fotósuk ek­kor készített ké­peket a csoportról, amitől állítólag Cs. Csaba iszonyú haragra gerjedt, két rendőr mellett állva is rá akart támadni a lap munkatársára.

Azzal fenyegette a fotóst, hogy kitépi a beleit, ha még egyszer fényképet készít róla. A cikk alapján a tettleges­séget végül az egyik szomszéd és az egyenruhások akadályozták meg, közölték, ha verekedni próbál, bilincsbe verik.

Lajcsi az incidensről nem nyilatkozott a bulvárlapnak, a váratlan razziáról viszont igen.

“Házkutatási parancsuk nem volt, állítólag a közműveket jöttek megnézni. De gáz nincs, fával fűtünk, vizünk van saját, úgyhogy egyik hálózatot sem használjuk. Az áramot ellenőrizhették. Az eljárás alatt többször közöltem, szívesen segítem a ha­tóság munkáját. Ha időben szólnak, akkor nem megyek a rádióba, és otthon várom őket. Mikor lesz ennek vége? Meddig lehet valakit még passzírozni, nyüstölni? Természetesen most sem találnak semmit. Nincs mit találni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik