Szórakozás

Összeházasodott a Rising Star szerelmespárja

24.hu
24.hu

2016. 01. 13. 11:01

Korábban a témában:

Abbe Lewis és Verba Barna a Rising Starban ismerkedtek meg, azóta pedig együtt is vannak, sőt decemberben összeházasodtak. A fiatalok csupán az elődöntőkig jutottak a verseny során, de ez az idő épp elég volt számukra, hogy egymásra találjanak.

Nem is akármennyi közös pontot fedeztek fel egymásban; a 25 éves amerikai énekes lány, és mindössze 20 éves szerelme, a baristaként dolgozó Barna ugyanis mindketten hívők. Ebből kifolyólag pedig nem költöztek össze, és nem is szexeltek az esküvőig, ezért is volt fontos számukra a mielőbbi házasságkötés – derült ki a Mokkában.

A fiatalok már a gyerekkérdésen is gondolkoznak, de persze a zenélést sem adják fel; Abbe hamarosan új klipjével rukkol majd elő.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Bayonne, 2017. április 19.
A francia elnökválasztáson független jelöltként induló Emmanuel Macron volt francia gazdasági miniszter kampányplakátját ragasztja falra egy férfi a délnyugat-franciaországi Bayonne városban 2017. április 19-én. Balról Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke és államfőjelöltje. Az elnökválasztás első fordulóját április 23-án rendezik. (MTI/AP/Bob Edme)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.