A Szorokiban (Soroca) élő roma közösség majd húszezres, ezzel pedig a világ egyik legnagyobbja.
A területen egymást érik a három-négy szintes paloták, melyek azonban nem tükrözik építtetőjük és lakóik vagyonának mennyiségét, mindössze státuszszimbólumok, így a szomszédénál szebbet, magasabbat, vagy több csipkével díszítettet építeni egyszerűen csak menőbbé tesz a környéken.
A helyi romák már a szovjet időkben is jómódúaknak számítottak a moldáv lakosokhoz képest.
Sőt, valaki a legtöbbször csak Bolsojként emlegetett Moszkvai Nagyszínházat is megpróbálta lemásolni.
A többnyire ortodox tulajdonosokaz év túlnyomó részét a városon kívül töltik, csak a nagyobb ünnepekre térnek vissza Szorokiba.
A házakhoz közelebb jutva sokszor enyhül a gazdaság illúziója, hiszen az udvarok sokszor sárosak, gödrökkel vannak tele, vagy épp elhanyagoltak.
Az épületek közül sok félkész, vagy egyszerűen csak elhanyagolt.
Vannak persze jóval szerényebb és kisebb házak is.
A város nem romák által lakott részében az egyszerűbb épületek, valamint a sorházak dominálnak.
Kilenc perces riport a városról, melyben rengeteg, fentebb nem bemutatott ház és kertje látszik. A nyelvet ugyan nem értjük, de a látvány kárpótol ezért:
Nem kell azonban Szorokiig mennünk, ha hasonlót szeretnénk látni
A Budapesttől alig négyszáz, a magyar-román határtól pedig mindössze száz kilométerre megközelítőleg ugyanazt az élményt kapjuk. A Kalotaszeg ősi központjának számító Bánffyhunyadon a kilencvenes évek óta épülnek a szintén romák által lakott cifra paloták, melyekből mára már száznál is több nőtt ki a földből. Erdélyi Eszkimó Péter tavaly a Népszabadság hasábjain írt róluk egy meglepőt. A teljes történethez erre kanyarodjanak.
