Szórakozás

Tilla: Teljesen kilógok a tévések közül

tilla (tilla)
tilla (tilla)

Az éppen a Sztárban sztár műsorvezetőjeként látható Till Attila ahol megjelenik, vibrálni kezd a levegő. Ma este egy ideig utoljára láthatjuk jellegzetes toporgását, mivel a verseny a végéhez ér.

“Pontosan tudom, hogy túlmozgok, én ilyen izgő-mozgó vagyok. Az adásban is látható, hogy ha nagyon megembere­lem magam, akkor is legfeljebb egy per­cig tudok egyhelyben állni. Aztán persze megint megfeledkezem magamról, és kezdődik elölről a túlmozgás – árul­ta el a Borsnak Tilla, aki azzal is tisztában van, hogy állandó nyüzsgésével mennyi fejfájást okoz operatőr kollégáinak.

A műsorvezetőről kevesen tudják, hogy rendezőként is sikeres, már öt filmet készített.

“A filmezéssel teljesen kilógok a tévések közül. Véletlen egybeesés, hogy egyszerre kezdtem el a filmezést és a tévézést, de a forgatások eredménye később jutott el a nézőkhöz. Szeretnék egy kicsit sűrűbben filmet készíteni, most van egy kész filmem, kora tavasszal szeretnénk bemutatni, egyelőre még csak munkacíme van, Tiszta szívvel, ami persze még változhat” – tette hozzá Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik