Szórakozás

Sztárban sztár: Gáspár Laci áll nyerésre

Vasárnap este a Sztárban sztár döntőjének első részében Tóth Gabi, Csobot Adél, Gáspár Laci és Péter Sramek versengtek a győzelemért. Az adásban az összes döntős kétszer lépett színpadra: egy másik hírességgel duetteztek és szóló produkciót is előadtak.

A műsorvezető, Till Attila ellőtte a “szakállas poént”, és az évad nyolcadik adásának tiszteletére kezdő mikulásnak maszkoltatta magát. Jól állt neki, hogy szakállasan vezette végig az egész műsort, bár még mindig nem tudni, hogy milyen szőr került az arcára.

Fotó: Instagram
Fotó: Instagram

Elsőként az Oszvald Marikává maszkolt Csobot Adél énekelt, és nagy sikert aratott Hajmási Péterrel. A zsűri a döntőben már nem pontozott, csak véleményt mondott a produkciókról. Szerintük Marika egyszerűen utánozhatatlan, de Adél azért megközelítette a szintet.

Tóth Gabi és Szandi már előre féltek a szexi produkciójuktól. A Rihannaként és Shakiraként színpadra lépett énekesnőknek a megszokottnál sokkal többet kellett megmutatniuk magukból, ráadásul az előadás közben simogatniuk és csókolgatniuk is kellett egymást. Az optikai hatás igen erős volt: a rajtuk lévő fehérnemű mély bepillantást engedett a formás idomaikhoz. Végül még az unokája rabszolgájaként emlegetett Havas Henrik is tiszta rúzsfoltos lett.

Gáspár Laci óriási örömére végre levehette a női ruhát, egyéni produkciójában Demjén Ferenc bőrébe bújt. Hangilag érthető módon nem tudta rendesen utánozni a zenei ikont, azonban mindent megtett, hogy más szempontokból tökéletesen másolja.

Péter Sramek és Pál Dénes az LGT tagjaiként, Presser Gáborként és Somló Tamásként indítottak zenevonatot, ami annyira jól sikerült nekik, hogy Majka és Bereczki Zoli szerint Srameknek minden esélye megvan a győzelemre.

Tóth Gabi a szóló produkciójában Sub Bass Monsterként lépett színpadra, ám a produkció nem sikerült olyan jól, mint szerette volna. Az előadás közben szétesett egy kellék, ami miatt belekeveredett a szövegbe.

A két kismama, az újdonsült kismama Csobot Adél és a 8 hónapos terhes Pásztor Anna remek duettet adtak elő Tunyogi Orsiként és Ganxsta Zoleeként.

Őket követte Péter Sramek, aki hetyke bajusszal játszotta a mambókirály Lou Begát. Claudia szerint szerencse, hogy eddig nem nagyon láttuk táncolni, mert ezúttal az nem nagyon állt jól neki.

Utolsóként az esete egyik legjobban várt produkcióját láthatták a nézők: Gáspár Laci ismét nőként, Olivia Newton John bőrébe bújva énekelt alkalmi partnerével, a John Travolta bőrébe bújt Kökény Attilával. Az egész nagyon szürreális volt: Laci dupla akkora volt mint partnere, külsőre leginkább egy transzvesztita show-ra hasonlított. Havas szerint olyan szórakoztató volt az egész, hogy Lacinak élete végéig lehet munkája világszerte transzvesztita előadóművészként.

Az adás végén Tilla kihirdette, hogy az összesített nézői szavazatok alapján jelenleg Gáspár Laci áll nyerésre. A második helyen Péter Sramek, a harmadikon Tóth Gabi, a negyediken pedig Csobot Adél volt. Ezúttal azonban nem esett ki senki, a Sztárban sztár jövő heti adásában alakul ki a végső mezőny, és akkor hirdetnek nyertest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik