Szórakozás

Kiengedték Lajcsi feleségét, szerinte ártatlan a férje

Péntek délután, 16 óra 3 perckor elhagyhatta a székesfehérvári börtönzárkáját Lagzi Lajcsi felesége, Galambos Boglárka. Az egész család és az ügyvédjük is harcolt a szabadságáért, mert meggyőződésük, hogy a súlyos beteg asszonynak a legnagyobb ellensége most az idegesség.

“Most semmi más nem számít, mint hogy a gyermekeimmel lehessek, hogy megbeszéljünk mindent, és hogy mindenben támogassam a férjemet, akit meggyőződésem szerint ártatlanul gyanúsítanak” – mondta a Blikk újságírójának könnyes szemmel az asszony, aki megköszönte a sok-sok támogatást mindazoknak, akik szorítanak értük ezekben a nehéz pillanatokban.

Galambos Lajost és feleségét még múlt héten vették őrizetbe csalás gyanúja miatt, mert a tulajdonukban lévő ingatlanokban szabálytalan áram-, gáz- és vízvételezés nyomaira bukkantak. Az okozott kár 30 millió forint is lehet. Az ügyvédek elejétől fogva szerették volna elérni, hogy Galambos Boglárkát súlyos betegsége miatt helyezzék szabadlábra.

A bíróság tájékoztatása szerint Boglárkát azért engedték ki, mert hiányzik a szabadságvesztéssel sújtandó bűncselekmény megalapozott gyanúja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik