Szórakozás

Az újrajátszás után lezárulhat Bárdosi Sándor bírósági ügye

A birkózót garázdaság miatt jelentette fel a kemposzövetség elnöke, de Bárdosi reméli, hogy minél hamarabb kiderül az igazság.

Bárdosi Sándor már hosszú ideje járja a bíróságot, miután Lacza Ádám feljelentette őt. A kétdanos kempomester azt állította, hogy a birkózó egy szóváltásuk alkalmával levette a fejéről a sapkáját és kidobta a folyosóra, majd megütötte őt egy cipővel, Bárdosi azonban tagadta, hogy tettlegesség történt volna közöttük.

A tanúk kihallgatása után, Bárdosi ügyvédje az eset újrajátszását kérte a bírótól, aki helyt is adott a kérésnek. “Remélem, végre kiderül az igazam! A rekonstrukció során az érintettek kimennek annak az iskolának a tornatermébe, ahol az ominózus eset történt, és mindenki megmutatja, hol állt, és mit csinált. Ha bebizonyosodik, hogy a Lacza által beidézett tanúk nem láthatták a folyosóról az esetet, nyert ügyem van. Ám egyébként sem lehet semmi gond. Én úgy látom, hogy a bíró egy éles eszű ember, és átlátja a Lacza-féle csavart” – mondta a Blikknek Sanyi, aki szeretne minél hamarabb megszabadulni Laczától.

“Még nem döntöttem el, hogy visszaperelem-e. Semmilyen kapcsolatunk nincs; örülök, ha nem látom. Ha lehet, nem is akarok már találkozni vele” – árulta el a birkózó.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik