Szórakozás

Damu szerint a TV2 provokálta ki Hal a Tortános balhéját

Nem kis botrányt okozott, amikor a színész 2009-ben ordítva és szitkozódva zavarta el a főzős műsor vendégeit, és stábját.

Damu Roland szabadulása után most önéletrajzi könyvében mesél korábbi botrányos húzásairól, ebben azt is részletezi, hogy miért borult ki a Hal a Tortán forgatásán, amit azóta is mindenki emleget, és ami nézettségi rekordokat hozott a TV2-nek – írja a Blikk.

Az ominózus héten, Damu mellett, az IHM-es Varga Győző, Szentgyörgyi Rómeó fitneszedző, és Kelemen Anna voltak a házigazdák. A börtönviselt színész nagyon készült saját estjére, mindent időben el is készített, vacsoravendégeit pedig hét órára várta. A tervekkel ellentétben azonban borult az este, amikor a műsor készítői nem találták meg Annát.

“Egyszer csak szól az asszisztens, hogy baj van, mert eltűnt Kelemen Anna. Fogalmunk sem volt, hol van. Már kilenc óra is elmúlt. Én a stáb nálam tartózkodó tagjaival elkezdtem piálni. Az előétel kiszáradt, a bográcsban kihűlt a pörkölt. Nagyon ideges lettem” – írja Damu.

A stáb időközben megkérte Győző feleségét, és Damu akkori barátnőjét, Palácsik Timit, hogy vegyenek részt a forgatáson, ha már Annácska eltűnt. Utóbbi távolléte azonban további gondot okozott a pontozáskor, Roland ugyanis magának akarta az első helyet.

“Ordítottam, és nagyon obszcén, vulgáris, gusztustalan szavakat mondtam. Csak később jöttem rá, hogy pontosan ez volt a cél. Hergeltek, és én egy idő után, főleg az alkohol hatása alatt, igazi balhét kreáltam. Hogy tényleg jó kis balhé legyen, és a műsornak legyen nézettsége, felrúgtam egy spanyolfalat, ami a kertemben volt felállítva. Elzavartam a stábot. Ők nagy dérrel-dúrral elmentek. Zenészbarátaimmal meg jót röhögtünk, hogy na, ez volt aztán a színjáték” – meséli Damu, aki szerint a csatorna nem bánta kirohanását, neki azonban nem engedték, hogy megnézze a nyersanyagokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik