Szórakozás

Iszunk, de ritkán rombolunk a céges bulikon

csapatepites(1)(960x640).jpg (csapatépítés, )
csapatepites(1)(960x640).jpg (csapatépítés, )

Majdnem minden csapatépítő tréningen fogyasztanak alkoholt ez azonban ritkán okoz problémát.

A hoteltulajdonosok szerint a céges csapatépítő tréningek 93 százalékán fogyasztanak több-kevesebb alkoholt a résztvevők, a válaszadók több mint harmada úgy nyilatkozott, hogy szinte mindig iszogatással végződnek az ilyen rendezvények. „Abból is látszik, hogy a vállalati rendezvények központi eleme az evés-ivás, hogy a megkérdezett szállodatulajdonosok közül a legtöbben eleve gasztronómiai és italkóstoltató programokat ajánlanak a csapatépítőkre” – tette hozzá Telek Zoltán, a KonferenciaHotelek.hu<http://www.konferenciahotelek.hu/> termékmenedzsere. A szakember ugyanakkor megjegyezte, hogy egyre többen próbálnak kitörni ebből a körből, és például egészségmegőrző csomagokat, bio- és vegetáriánus menüsorokat kínálnak a vállalatoknak.

Szolídan

Úgy tűnik, hogy a többség inkább szolidan mulat a céges rendezvényeken: a Szallas.hu Csoporthoz tartozó portál által készített felmérés szerint a hoteltulajdonosok felének még soha nem okoztak kárt a csapatépítő tréningek résztvevői. „Bár a nagy többségnél nem vagy csak nagyon ritkán keletkezett kár, azért a megkérdezettek mintegy 40 százalékának voltak emlékezetes esetei is. Leggyakrabban összetört bútorokról, vörösborral lelocsolt szőnyegről számoltak be, de volt olyan is, hogy a céges rendezvény után több mint 600 000 forintért kellett felújítania a tulajdonosnak az éttermet” – ismertette a válaszokat Telek Zoltán. A hotelek személyzetének több esetben kellett segítenie a járásképtelen vagy eltévedt vendégeknek, de olyan is volt, hogy a vendéglátóval fotóztatták le a csapat tagjainak pucér fenekét.

Egy napig tart a lazítás

A céges rendezvényekre specializálódott KonferenciaHotelek.hu adatai szerint az átlagos csapatépítő tréning 2 napos, az általában péntekre tervezett program és az esti buli után csak egy éjszakát töltenek a résztvevők egy szállodában. A legnépszerűbb célpontok a Budapesttől egy óra alatt elérhető helyszínek, illetve a vízparti vagy wellness szolgáltatást kínáló hotelek. A felmérésben részt vevő szállodák mintegy 40 százalékánál van lehetőség a közelben vízi sportokra a csapatépítő program részeként.

Telek Zoltán elmondta, hogy a céges csapatépítőket általában tavasztól őszig szervezik, télen inkább a több napos budapesti tanfolyamok, „hivatalos” rendezvények jellemzőbbek – ezek nagy részénél azonban a vállalatok már nem foglalnak szállást a résztvevőknek, vagy csak akkor, ha külön kéri egy vidéki jelentkező. A KonferenciaHotelek.hu oldalon keresztül leadott átlagos foglalások jellemzően 55 főre szóltak, mintegy félmillió forint értékben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik