Szórakozás

Rabszolgaként dolgoztatta munkásait egy csanádpalotai férfi

bilincs(2)(1)(960x640).jpg (bilincs, )
bilincs(2)(1)(960x640).jpg (bilincs, )

Embertelen körülmények között tartotta munkásait egy férfi Csanádpalotán.

A gyanú szerint egy csanádpalotai vállalkozó tisztességes jövedelmet és megfelelő szállást ígérve csalt tanyájára megélhetési gondokkal küzdő embereket – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Ígéretét nem tartotta meg, a kiszolgáltatott helyzetben lévő munkásokat megállás nélkül dolgoztatta. Ellenszolgáltatás gyanánt csak rossz minőségű, romlott ételt, penészes kenyeret és emberhez nem méltó szálláskörülményeket kaptak. A gyanúsított rabszolgának nevezte alkalmazottait, megveréssel és megöléssel fenyegette őket, ha nem azt tették, amit mondott nekik. Volt olyan, aki megszökött, de őt erőszakkal vitte vissza a tanyára. Az egyik napszámos ujjai a télen elfagytak, de a gazda ennek ellenére nem engedte, hogy orvos lássa el őt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Makói Rendőrkapitányság nyomozói csütörtökön öt napszámost találtak a tanyán, de a gyanú szerint ennél jóval több olyan sértettről lehet szó, akiket a férfi már évek óta dolgoztatott.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfit kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik