Szórakozás

Hat év után fogták el a rablókat

Egy, az áldozat lélekjelenlétének köszönhetően sikertelen rablás egyik tettesét fogták el a kecskeméti rendőrök. A nyomozás 6 év után vezetett eredményre.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás kísérlete miattindított büntetőeljárást a 31 éves, budapesti S. Richárd ellen -tudta meg a Szeged24 a szervezet sajtóosztályán.

S. Richárd azzal gyanusítják, hogy, hogy ezidáig ismeretlen társával 2006. szeptember 20-án 10:30 óra körüli időben a Kecskeméten, a Wesselényi utca és Bocskai utca kereszteződésében megpróbálták elvenni egy 40 éves kecskeméti férfitől a kezében lévő táskát. Az áldozat azonban ellenállt a támadásnak és az egyik rablóval dulakodni kezdett, melynek során a rabló többször megütötte a sértettet. Eközben a társa motorral a közelben várakozott, amikor azonban látta, hogy társa verekedésbe keveredett a sértettel, odasietett és már ketten ütötték a 40 éves áldozatot azért, hogy megszerezzék a táskát, de nem sikerült nekik, így végül értékek nélkül menekültek el a helyszínről.

Az rablás helyszínére érkező rendőrök találtak egy karórát és egy sapkát, melyet akkor lefoglaltak, bízva abban, hogy az addig ismeretlen elkövetők hagyták hátra menekülés közben. Kevés információ alapján indult a nyomozása, amely megnehezítette a rablók beazonosítását és elfogását.

A nyomozók több mint 6 éves kitartó munkájának, valamint az eljárás során bevont szakértői véleményeknek köszönhetően, sikerült megállapítani az egyik elkövető kilétét. A rendőrség ez alapján vette őrizetbenőrizetbe S. Richárdot 2013. június 12-én, aki ellen a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el az eljárás idejére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik