Kiss Tibor, a Quimby frontembere, költő és rock-ikon, diplomás képzőművész. Tibi a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott, az állandó rajzolgatás, festés azóta is folyamatosan jelen van az életében, de költőként is számon tartják, dalszövegei sokak szerint önálló versekként is megállják a helyüket. Miközben egy ország tiszteli munkássága miatt, ő kritikus önmagával szemben. Nem büszke arra, hogy elivott egy lakást, elszívott egy nyaralót és átaludt egy karriert.
“Van, akinek sétagalopp a felnőtté válás, de ha valakinek saját maga által ásott feneketlen szakadék tátong a gyermeklét és az érett elméjű felelősség között, annak orfeuszi út. A szakadék ásásában kiváló segítség a túlzott alkohol és drogfogyasztás, az önsajnálat, mások hibáztatása, és a ’csak azért is más vagyok’, és az ’egyébként is én tudom a legjobban’ egocentrikus önmegsemmisítő magányba száműző rögeszméje” – mondta Kiss Tibi.
A Quimby frontemberének önpusztítása 2003-ban olyan fázisába érkezett, hogy végül Komlón egy pszichoterápiás csoportban kellett újjáépítetnie magát és ezzel művészetét is.
“Mielőtt rehabilitációra mentem, úgy képzeltem, hogy viszem magammal a festékeimet, a vásznaimat, a kutyámat, a gitáromat, és majd elleszek egy sarokban. Mikor a felvételin közölték, hogy ez nem művésztelep, nekem is részt kell vennem a közösség életében, és pont elég kutyájuk van, akkor összetörtem” – emlékszik vissza.
Kiss Tibinek azonban végül pont a képzőművészet segített talpra állni. A zenész bár küzdelmesen, de sikeresen átugrotta a saját maga állította akadályokat és ismét visszatérhetett a hétköznapi életbe.
“A művésznek általában szélsőségesebb viselkedést enged meg a környezete, mint az ilyen alibivel nem rendelkező honpolgároknak. Ezzel a plusz toleranciával a művész él is, és olykor visszaél. Bocsássatok meg neki, nem tudja, mit cselekszik!” – írta néhány napja megjelent könyvében a Quimby frontembere.
