Szórakozás

Rettentő fájdalmakkal küzdött a Voice énekese

Voice (Voice)
Voice (Voice)

Sok versenyzőtársával ellentétben a teljes ismeretlenségből tűnt fel a Voice-ban Henderson Dávid. A fiú a meghallgatásokon lenyűgözte a mestereket, de vajon tehetsége a párbajban való továbbjutáshoz is elég?

Az utolsó pillanatban jutott be a meghallgatásokon Henderson Dávid. A lelkészcsaládból származó fiú Caramel csapatába került, a mester pedig kijelentette, pont erre a csodára várt, és azt is hozzátette, Dávidot hallva valóban érzi Isten jelenlétét.

A Voice párbaja azonban már nem ment annyira simán Dávidnak, mint a meghallgatás, ugyanis lebetegedett, ami veszélybe sodorta a színpadra állását is. Ráadásul ezzel nem csak magát, hanem duettpartnerét is veszélyeztette, kevesebbet próbáltak, mint szerettek volna, bízva abban, ha nem erőlteti a hangszálait, rendbejön a megmérettetésre.

Nem így történt, az énekes elmondta, a párbajon minden hangnál erős fájdalmakkal küzdött, mintha kést forgatnának a torkában, és be is lázasodott. Ennek ellenére Dávid a mesterektől csupa-csupa pozitív kritikát kapott, ám továbbjutásáról Caramelnek kellett döntenie.

Hogy ott lehet-e ez élő adásokban a hihetetlen érzékenységgel megáldott kamaszfiú, ma este a Voice-ban kiderül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik