Szórakozás

Kondákor Zsófi bikiniben lazított – fotók!

Napozás, úszás, pihenés, lovagi vacsora és bulizás jellemezte a Jóban Rosszban stábjának idei csapatépítő kirándulását. A TV2 sikersorozatának színészei és munkatársai az utolsó nyári hétvégét kihasználva a sümegi vár lábánál töltődtek fel.

A Jóban Rosszban stábja buszba szállt, és meg sem állt a sümegi vár lábáig. A TV2 sikersorozatának csapatához kegyesek voltak az égiek, hiszen igazi nyári hangulatban telt a kétnapos csapatépítő a Hotel Kapitányban. Kondákor Zsófi, Legerszki Kriszti, Bálizs Anett, Braghini Rozina, Madár Vera és Fábián Anita a megérkezés után rögtön bikinire vetkőzött, hogy az utolsó nyári hétvégét is kihasználja és napozzon kicsit.

„A forgatások alatt nem igazán van időnk beszélgetni, sokakkal ráadásul nincs is közös jelenetünk. A csapatépítőn legalább kötetlenül együtt tudunk lenni egy kicsit. Emellett persze szuper kikapcsolódás is, én nagyon szeretem az ilyen utakat, meg persze azokat az embereket is, akikkel együtt dolgozom. Még maradtam volna szívesen pár napot, hiszen nagyon szép hely Sümeg, a vár lábánál pihentünk. Fantasztikus volt, hogy a medence partjáról ráláttunk a várra. Rengeteget úszkáltunk, napoztunk, szerencsére az idő is szuper volt. Sajnos nagyon hamar elrepült ez a két nap” – mesélte Kondákor Zsófi.

A felszabadult hétvégét a viszonylag új stábtagnak számító Gesztesi Máté is nagyon élvezte. A fiatal színész egy hamisítatlan lovagi vacsora után még dalra is fakadt kollégáival.

„Egy új szereplőnek remek alkalmat ad ez a csapatépítő arra, hogy megismerje a többieket, igazi részévé váljon a közösségnek. Ilyenkor a gátlások kicsit felszabadulnak, lehetőség nyílik arra, hogy megismerd az emberek igazi énjét, ami fontos számomra. Sok olyan színésszel is közelebb kerültünk egymáshoz, akikkel eddig a forgatások során még nem is találkoztam. Ritka az ilyen szuper csapat, sokat beszélgettünk, iszogattunk, énekeltünk. Örömmel szálltam be a cigányzenekarba, ismerősek voltak számomra a dalok, amiket játszottak, hiszen kiskoromtól rengeteget jártam színházba, a szüleim is színészek, illetve a nagyszüleim is nagy operettrajongók. Ráadásul a János vitézben statisztáltam, így abból az időszakból is sok minden rám ragadt” – nevetett Gesztesi Máté.

A stáb a TV2 sikersorozatának producerét is felköszöntötte az esti bulin. Nagy Tamás születésnapi meglepetésként egy hatalmas Jóban Rosszban-os tortát kapott. A csapat hajnalig mulatott, de a sümegi vár lábánál nem csak pihent a stáb, hanem forgatott is. Hogy miért kell Emilnek egy lovagi tornán részt vennie, és hogyan fest többek között a Bodolai család lovagkori jelmezben, az csak az elkövetkezendő hetekben, a TV2 sikersorozatának új epizódjaiból derül majd ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik